Igen, lábfétises fiú vagyok (lehet utálkozni), azért kérdezek ilyet, és azért itt, nem pedig az orvosi kérdéseknél. Szóval. Lányok! Van köztetek olyan, aki le szokta venni a zoknit a nőgyógyásznál?

20-21 éves lehettem, és elmentem egy új helyre, egy magánrendelőbe. A doki kikérdezett, majd átadott a nálam is fiatalabb kis asszisztensnőnek, hogy kísérjen át a vetkőzőbe, mutassa meg, hova pakolhatok stb. A kislány olyan igazi tündérke volt, csillogó szemű, és folyton csacsogott. Megmutogatta a vetkőzőt, volt kulcsos szekrény, elcsicseregte, hogy alul vegyek le mindent, aztán várjak, és majd szól, ha mehetek. Úgy is tettem, csak a blúz meg a zokni maradt rajtam. Pár perc múlva jött a tündérke, végigmért, majd megkérdezte, „a zoknit nem veszed le?”. Vállat vontam, hát ha ez itt így szokás, azzal lekaptam és elindultam befelé. Kiderült, hogy ő fog fölültetni a székre, eligazítani stb., a doki még nem volt ott. Elmagyarázta, hogy álljak a sámlira, aztán dőljek háttal a szék peremének, majd egy mozdulattal lendüljek föl rá, vagyis ne üljek, hanem a hátamon feküdjek, a lábamat meg majd segít betenni a tartóba. Megpróbáltam összehozni, amit mondott, eléggé bénáztam, a kislány röhögcsélt, közben elkapta az egyik lábam, és föltette, a másikat én magamnak. Akkor jött a szokásos csússz lejjebb, úgy, egész a peremig, idáig, ahol a kezem van, „csak ahogy kényelmes”, meg „lazíts” (jaj…). Nem tetszett neki, az egyik lábtartót kilazította és még kijjebb nyitotta, most már egészen ki voltam terpesztve, ennél jobban már aligha lehet… A lábam szára nem lefelé lógott, inkább fölfelé nézett. Hátrált egyet a tündérke, majd végigfuttatta rajtam a tekintetét, jól fekszem-e. Ekkor megakadt a szeme a lábfejemen. „De szép a lábad”, monda, és azzal az ártatlan, csillogó szemével bámulni kezdte, én persze szégyenlősen lefeszítettem a lábfejem. „Megnézhetem?”, kérdezte, mint egy gyerek, meg se várta a választ, kivette az egyiket a tartóból, és jó alaposan szemügyre vette több irányból. Majd elkezdte finoman fölfelé fordítani a lábfejem, hogy a talpam is megnézze, sóhajtottam, és engedtem, hadd bámészkodjon… „Fú, ez nagyon szép, tökre irigyellek. Az is tetszik, hogy ilyen nagy, hányas? Az enyém olyan kis nyomi”, csacsogott összevissza, és hirtelen végighúzta a mutatóujja hegyét a talpamon, mire jól összerándultam. Ekkor lépett be a doki, meglátta, mi megy, elröhögte magát, a kiscsaj is röhögött, én meg nem tudtam, hova süllyedjek a szégyentől.

Na, jó sztori volt? ;)

Szeretek mezítláb lenni kellemes a hideg padló

Miért lenne undorító. Nem trágyán lépkedek