Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Miért vagyok ilyen gyenge? Sosem tudok ellenállni?
Sziasztok
Amióta véget ért a kapcsolatom nagyon rosszul érzem magam, először is arra lettem figyelmes hogy azon pánikolok, hogy nem akarok egyedül aludni és nekem kell a szex minden nap, nem tudtam hogy leszek meg nélküle. Nagyon zavart vagyok és nyugtalan, az önkielégítés nyilván nem ugyanaz. Anno exbarátommal minden nap szexeltünk, szerencsére nem volt vele baja, sőt volt hogy napi 2x is megesett a dolog.
Van a cégnél ahol dolgozom egy srác, akivel elmentünk egy italra de aztán a lakására mentünk. Ő 32 éves én 21, nem akartam semmit vele, ez a korkülönbség nekem amúgy is sok. Viszont nagyon jól néz ki, és amikor elkezdett simogatni és benyúlt a szoknyám alá már nem is tudtam gondolkozni. Ez többször is megtörtént azóta és magához az emberhez egyáltalán nem kötődök, de nagyon jó az ágyban és úgy érzem ez kell nekem. Emellett, voltam egy buliban ahol egy srác elkezdett tapizni, megfogta a fenekem és ettől is annyira beindultam hogy csókolóztunk és feljöttünk hozzám.
Ez csak néhány példa, de szerintem nem normális hogy egy érintés elég ahhoz hogy ilyen állapotba kerüljek. Tegnap már pánikszerűen kerestem az egyik srácot hogy találkozzunk. Ez úgy gondolom nem normális.
Tudom hogy van ilyen betegség, hogy nimfománia, de ez annak számít? Mit lehetne tenni ezzel? Pszichológus?
Nagyon megnehezíti az életem, egész nap ez jár a fejemben.
Azért van ez mert benned van a r*ancvér...
Tenni ellene annyit tudsz hogy nem adod magad ilyen olcsón...
Akkor tényleg pszichológus kell?
Nem vagyok r-b@nc! Nem mászok rá másra, nem teszem magam és igazából nem is öltözködök kihívóan, és eszembe se jutna pl. olyan férfival kezdeni akinek van barátnője.
De ez már túlságosan részévé vált az életemnek, túl megy a “szeretem a szexet” határon úgy érzem. Ha egy nap kimarad már nyugtalan vagyok nem tudok mit kezdeni magammal és majdhogynem panikolok hogy mi lesz így hogy egyedül leszek ma este.
Nem egyforma az emberek libidója, de mindenkinek igénye van a társas kapcsolatokra és igen, a szexre is.
Nem pszichológusra van szüksége, hanem megfelelő partnerre! Ne elnyomja a libidóját, inkább élje meg.
Legyen nyitott, ismerkedjen, keresse, élvezze az életet, sok sikert! :)
Elmehetsz szakemberhez is akár, ha problémásnak érzed, nem dől össze attól a vilag.
Amúgy meg ha felelősségteljesen szexelsz a kollégával pl , védekeztek, nem leszel szerelmes stb. akkor miért ne? Nem feleségül akarsz hozzá menni, 2 felnőtt emberről van szó, ha jól esik csinaljátok.
Amúgy igen, lehet lelki oka is.
Persze, felelősségteljesen csináltunk mindent. Viszont alapjáraton tudom hogy nem ezt akarom, tehát előbb utóbb szeretnék egy normális kapcsolatot, viszont úgy látom nem tudom “átvészelni” ezt az időszakot normálisan. Nem vagyok szerelmes a kollegámba és bár tudom a számok nem jelentenek sokat akkor is sokallom ezt a 11 év korkülönbséget tehát nem hiszem hogy bármi is lehetne. Na meg tipikus nőcsábász tehát komoly kapcsolatra nem is lenne alkalmas.
Nem akartam eddig pszichológushoz menni, mert akkor betegnek érezném magam. De lehet hogy el fogok menni mert ez csak rosszabb lesz úgy érzem
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!