Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Hiba volt emiatt szakítani? Szerintetek ez elítélendő?
Gimnázium első évében ismertem meg és jöttem össze az első és egyben eddigi egyetlen barátommal. Jelenleg 19 évesek vagyunk, 5 évet voltunk együtt. Két hete szakítottunk, a következő miatt.
Sajnos a szexuális életünk sosem volt rendben. Elsők voltunk egymásnak, de én sosem éreztem úgy, hogy nekem ez elég. A barátom ugyanis rettentően gyors volt az ágyban. Annyira, hogy esélyem sem volt soha. Persze az elején még nem zavart, izgalmas volt az újdonság miatt, gondoltam javul. De nem javult, és évekig 1 perces menetek voltak. Persze beszéltünk róla, azt mondta, próbálkozik, lehet, hogy igaz is volt, de nem igazán láttam az erőfeszítést rajta. Nem mondhatom, hogy másképp nem elégített ki, mert utána orálisan befejezte (mondjuk eleinte szólnom kellett, hogy kezdjen velem valamit, de utána sosem fordult elő többet, hogy úgy hagyott volna). Mégis, nekem ez nem elég, nagyon próbáltam elfogadni, de nem megy.
Szerintetek rosszul tettem? Lehet, hogy hiba volt, és egy önző ember vagyok. Mit csináljak, ti mit tennétek?
7 vagyok.
Igen egyutt maradnek vele es nem csalnam meg!
Nem veszitek eszre magatokat,hogy milyen vagyunk mar mi emberek? csak a penz meg a jo szex!
Az senkit nem erdekell,hogy az a fiu,h erzi magat most?
-Jol tetted,h kirugtad meg mittudom en miket irtok! Eszem eldobom!
Hát figyelj kinek mi, de én még fiatal vagyok az életfogytig szexmentességhez!
Te már nem annyira...
"Az senkit nem erdekell,hogy az a fiu,h erzi magat most?"
Miért szerinted az jobb érzés volt neki, hogy nem tudta sose kielégíteni a lányt? Mert szerintem nagyon nem...
7 vagyok.
Franc se tudja,h ilyenkor mi lenne a helyes.
En biztos nem dobnam ki a lanyt akibe szerelmes vagyok ez miatt!
ezt így elég nehéz eldönteni, hogy ebben a helyzetben mi helyes és mi nem... én azt mondom, hogy valószínűleg jól döntöttél, mert ha tényleg ennyire nem volt kielégítő a sex akkor előbb utóbb más pasit kerestél volna, akármennyire is szereted/szeretted őt, a jó sex elég fontos egy kapcsolatban, aki azt mondja, hogy nem az, az saját magának hazudik..
nyilván mindketten rosszul érzitek magatokat a mostani helyzet miatt, viszont egy pasinak ez hihetetlenül lesújtó érzés, nem elég, hogy nem tudod kielégíteni, de emiatt szakítasz is vele.. hát nem lennék a helyében az biztos..
ez persze nem a te hibád és nem is mondanám, hogy önző vagy rossz ember lennél, ez egyszerűen egy $zar szitu..
próbáltatok dolgokat mint pl farokgyűrű, ejakuláció késleltető stb? mivel ennyi idő után kétlem, hogy stresszes lett volna a barátod vagy izgult volna, csak szimplán gyorstüzelő..
#13 és #16 már pedzette, van itt egy másik oldal is. Most nem is arra gondolok, hogy a barátodnak lelki sérülést okozott volna a sikertelenség. Ha úgy lett volna, már előbb szakítottatok volna. De azért valahol sejthette, hogy nincs ez rendjén.
Fogalmam sincs, hogy mi okozta a korai ejakulációját, de már rögzült. Azonban könnyen meglehet, hogy egy másik lánnyal nem lenne gyorstüzelő. Ez tipikusan a kölcsönhatáson múlik.
Ne legyen lekifurdalásod, engedd el azt a fiút, esélyt kapott, hogy megtalálja a saját párját.
Én emiatt nem szakítanék a pasimmal, ha nagyon szeretném. Persze az is érthető h évek után sem javult, hiába mondta h próbálkozik. Azért ha nagyon akarja vissza tudná fogni h ne süljön el pár perc múlva. Csak gyakorlás kérdése.
Így döntöttél, nekem a jó szex az fontosabb.
L
Akármennyire is fáj ez sokaknak, de a szex egy fontos része a kiegyensúlyozott felnőtt párkapcsolatoknak, így érthető, hogy te is hiányoltad a jó szexet.
Az meg sosem elítélendő, hogy valakit a saját érzéseid alapján engedsz be, vagy raksz ki az életedből. Nem is értem azokat, akik így gondolkodnak.
Mit kéne tenni ilyenkor? Egy életen át szenvedni csakis és kizárólag azért, hogy ne bántsd meg a másikat?
Így legalább nem raboltáltok egymás idejét.
Gondolom aki azt az okosat írta vagy nem volt még soha nővel vagy magára ismert...
Szerintem is jól tetted, mivel vannak feloldhatatlan szexuális különbségek, ilyen pl a libidókülönbség, mikor túl kicsi/nagy a pasi mérete, és a te eseted is. Elhiszem hogy lelkifurdalásod van, de gondolj bele...te nem érdemelsz jó szexet? Nem érdemelsz falkaparós orgazmust? Nem érdemled meg hogy remegő, elcsukló hangon, a lepedőt markolva nyöghesd a barátod nevét miközben úgy járkál benned a farkával hogy mennybe kerülsz? DEHOGYNEM! Ezt próbáld meg megérteni és kicsit tudatosítani, mégha nehéz is, hogy a jó szex minden egészséges embernek igénye és egyben "joga" is, és ha nincs meg az mindkét félnek mérgezi a lelkét, hiszen a pasi egójának is egy óriási skalp az hogy egyperces meneteket nyom. Egyébként nem próbáltatok urológust, szexuálpszichológust, vagy a saját módszereken kívűl bármilyen szakembertől segítséget kérni?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!