Kezdőoldal » Szexualitás » Fogamzásgátlás » 4 nappal korábban jött meg,...

Figyelem! A Szexualitás kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

4 nappal korábban jött meg, kevés váladék volt. Lehet terhesség?

Figyelt kérdés
Tudom, mindenki jön majd a teszttel, amit persze el is végzek majd, de elsősorban ez érdekelne. Úgy tudom, hogy a terhesség alatti vérzés hónapokig jelentkezhet, de színe és mennyisége más. Nekem ez a harmadik "menstruációm" azóta, az első menstruáció előtt történt közvetlen a dolog, akkor az első pár napban alig volt meg, aztán 2-3 napig rendesen. A következő szintén ilyen volt, a mostani pedig 4 nappal hamarabb jött, korábban így is 26-28 napos ciklusom volt, ez pedig csak 20. 1-2 barnás csepp volt az első napon, meg a másodikon is, most már erősen vörös, de nem túl sok, olyan átlagos, pedig kifejezetten sok szokott lenni. Nos, a kérdés, hogyha kevés a mennyiség, az első napokban barnás, aztán rendesen vérvörös, akkor kizárható a terhesség? Mert én úgy hallottam, hogyha élénkvörös, akkor nem mondható terhesség alatti vérzésnek. Mindenképpen szeretnék erre a kérdésre egy rendes választ kapni, mert nem csak engem foglalkoztat és eddig még nem fejtette ki senki rendesen a terhesség alatti vérzést.

2016. márc. 15. 18:06
 1/10 anonim ***** válasza:
Lehet, sőt biztos is.
2016. márc. 15. 18:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/10 A kérdező kommentje:
Ismétlem, az elején volt barnás, aztán napokig rendesen vörös.
2016. márc. 15. 20:11
 3/10 anonim ***** válasza:
Te is tudod mivan. Hiába akarsz mást olvasni.
2016. márc. 15. 20:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/10 A kérdező kommentje:

Buta választ nem is szeretnék olvasni.

U.i.: a tesztek negatívak

2016. márc. 15. 21:31
 5/10 anonim ***** válasza:
Ha jól értem, azt gondolod, hogy negatív teszttel és menstruációval vagy 3 hónapos terhes? Azért annak már lennének jelei, nem gondolod?
2016. márc. 15. 21:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/10 A kérdező kommentje:
A tesztet most végeztem.
2016. márc. 15. 21:36
 7/10 A kérdező kommentje:
Egyébként két hónapról van szó, pont az első mensi előtt történt a dolog, valamint előrébb jött a másik kettő mensi. Már 2 hónaptál is lehetnek tünetek? Ezért tettem fel a kérdést, nem tudom, mi a különbség a terhessségi alatti vérzés és a mensi között
2016. márc. 15. 21:38
 8/10 anonim ***** válasza:
0%
Ez azt jelenti tuti terhes vagy.
2016. márc. 15. 21:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/10 A kérdező kommentje:
Istenem, nem véletlen van 31%ra pontozva. Kár, hogy nem lehet lejjebb.
2016. márc. 15. 21:45
 10/10 anonim ***** válasza:
Jólvan, de ha gömbölyödik a pocak, akkor én szóltam előre.
2016. márc. 15. 21:55
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!