Kezdőoldal » Szexualitás » Fogamzásgátlás » Kicsit össze-vissza a történet...

Figyelem! A Szexualitás kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Kicsit össze-vissza a történetem, de mit gondoltok? Az Escapelle miatt van ez még?

Figyelt kérdés
Nov.9- én eseményi utánit kellett bevennem, mert kiszakadt a gumi.Semmelyen mellék hatása nem volt. Dec. 2- án megjött, 4 napos volt. Miután elmúlt együtt voltam a barátommal. Védekeztünk, de sűrűn megnéztük, hogy minden rendben van-e. Már előtte megbeszéltük, hogy nem bennem megy el, hiába van óvszer. Azt hitte végzett ezért kivette, de utólsó pillanatban mégsem. Nem volt a guminak semmi baja, így nem cseréltük le. Aztán mikor tényleg elment és kivette, minden rám jött.Nagyon félek, hisz már bennem kiszakadt. Tabit nem vehettem be, így csak az ima maradt. Azóta semmi. Folyásom is kevesebb volt ebben a hónapban, mint máskor. Pár napja nagyon pattanásos az arcom, máskor is szokott, de nem ennyire. Fáj a hasam, és a derekam. Nem merek tesztett venni, mert rettegek. Most leszek 18 és a kapcsolatom se épp a legjobb. Sokan mondják, hogy tabi miatt felborul a ciklus, de miért most? Miért nem volt semmi baj a "balesett" utáni menstruációmmal?
2014. jan. 4. 18:09
 1/3 anonim ***** válasza:

Nem látunk beléd.

Igen, az escapelle-től is összezavarodhat a szervezeted, hisz egy lónak is elég hormont tartalmaz (éppen ezért nem is lehet találgatni, hogy mikor lehetett a következő ovulációd).

De, terhes is lehetsz.


Ha jól értem, december elején történt ez az eset. Ha igen, a teszt már rég kimutatná, ha baj lenne.

Akárhogy is félsz, nem érdemes halogatnod, mert ha terhes vagy, akkor hivatalosan már mindjárt az 5. hétbe lépsz, ha abortuszra gondolnál, lépned kell, mert csak a 12. hétig lehet (ha addig betöltöd a 18-at) és az ügyintézés elvesz jó pár hetet.


A jövőre nézve pedig javaslom, hogy

-vagy cseréld le a fiút;

-vagy térjetek át más védekezési módra;

-de a legegyszerűbb az lenne, ha megtanulnátok alkalmazni a gumit, mert ritka, mint a fehér holló a selejt, és az esetek 99 %-ban a felhasználó a ludas abban, hogy szakad.

Ezt tanulmányozd:

[link]

2014. jan. 4. 19:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/3 anonim válasza:

Szia!

én két hónapja vettem be kb. ezt a fajta esemény utánit, és azóta szinte egyfolytában fáj a bal petefészkem. A baleset utáni menzeszemmel nekem sem volt semmi baj, de ez az iszonyú petefészek fájdalom nagyon gyanús volt. Szinte 5 nap se telt el úgy a 2 hónap alatt, hogy menstruációs fájdalmaim ne lettek volna ezalatt. Már voltam 2 orvosnál is. Az egyik, aki felírta már sok mindenre gondolt, hogy ez a bajom, meg az, amiért fáj a hasam egyfolytában, csak épp azt nem mondta, hogy az Escapelle miatt van. Az első havi bajom a tabletta után normális volt, de a mostani úgy történt, hogy rendes lefolyású volt először. Aztán furcsállottam, hogy még mindig nagyon erősen görcsöl a hasam, pedig már napok óta elmúlt. Aztán meg 3 napig véres

valami jött, amitől már tényleg nagyon megijedtem. 6 nappal utána, hogy elmúlt. Ma voltam egy másik orvosnál, aki megmondta kerek perec, hogy attól az egy szem gyógyszertől van, amit még 2 hónapja vettem be... Én sem gondoltam volna, hogy még azóta is bezavar. De ehhez meg kellett 2 orvost is járnom, mert az első, csak találgatott, hogy, miért fáj ennyire a hasam (most is). Szóval az első menzeszemmel nekem sem volt problémám, csak a következővel. Azt nem tudom, miért van ez így, csak leírtam a tapasztalataimat, hogy nekem is felborította a ciklusomat.

2014. jan. 6. 20:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/3 A kérdező kommentje:

Köszi a választ!

Nekem is fáj azóta a hasam, szinte mindig.

Tegnap szerencsére megjött, de így sem vagyok nyugodt. Eddig sose volt erős vérzésem első nap, de tegnap ömlött belőlem és nagy darabokban alvadt vér jött. Ma már nem vérzek annyira, mint tegnap ( most csak annyira, mint minden 2.nap ), de ma még több az alvadt vér. Ha elmúlik egyből elmegyek a dokihoz, mert sehol se olvastam/hallottam ilyen mellékhatásről, főleg ennyi idő elteltével.

2014. jan. 6. 22:30

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!