Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
2 napja múlt el a mensim, a barátommal tegnap megszakitással védekeztünk. Lehet okom aggodalomra?
A megszakítással védekezők újabban a közellenségek. Inkább meg se szólalok mert még le gyerek gyilkosoznak a végén :)
Nekünk 2 éve bevált a megszakítással védekezés, úgyhogy én biztos nem aggódnék a helyedben, de az itt lévők szerint aggódnod kell. A te döntésed, terhes úgysem leszel, de azért aggódj!
11:54
Gondolom, aki így esett teherbe, az csak beképzelte magának, hogy nocsak, terhes lettem!
Végülis nem kell aggódnia, igazad van. Majd kiderül, hogy 9 hónap múlva szül-e vagy sem.
Kérdező!
Ezt tudod hogy írtad? Mint egy kisgyerek, akit úgy van vele, hogy "jólvan, megcsinálom amit akarnak, csak hagyjanak békén."
Nekem édesmindegy hogy védekezel. Nem az nyakamba szakad egy terhesség az összes következményével, ha netán baleset lenne.
"azért menzesz után 2 nappal még kevesebb az esély rá."
Ezen a kevés esély szövegen nem is tudom, hogy sírjak vagy nevessek. Mintha lehetne valaki 10%-ban terhes. Vagy 1%-ban.
Az ember vagy teherbe esik, vagy nem. Ez minden alkalommal, amikor nem megfelelő a védekezés, 50%. Vagy-vagy. Ha nem gond, ha gyerek lesz, akkor valóban nem kell aggódni. Terhes lesz, megszüli, örül, felneveli. De ha valaki nem akar terhes lenni, akkor hiába "csak" 1% esélye van rá. Ha teherbe esik, akkor 100%-ig terhes lesz! Mi ezen olyan nehéz?!
Mérlegelni kell. Tudom-e vállalni, hogy ezzel a védekezési módszerrel igenis teherbe eshetek. Lehet, hogy nem történik meg, de lehet hogy igen. Felkészültem az anyaságra? Vagy egy abortuszra? Nem?? Akkor az 1% is bőven sok!
"a gumis elszorítja"
Ez vagy kamuduma, vagy vegyetek olyan óvszert, ami nem szorítja el.
12:46
Ez így van.
De azért valljuk be sokkal kevesebb rá az esély tablettával vagy gumival, mint találomra.
De mondom, mérlegelni kell. Nekem nem fér bele a "hát, lehet hogy teherbe esek", ezért nem alkalmazok ilyen módszereket.
Az a baj, hogy míg te megvéded a megszakítást, mert neked bejött, másnak lehet hogy nem jön be, és lesz egy nem kívánt gyereke vagy egy abortusza. És csodálkozik, hogy miért.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!