Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Terhes vagyok most?!
Először is bocsánat a hülye karaktermegoldásért fent, de tényleg eléggé nagy a baj.
Tegnap éjszaka óta rettegek, mert lefeküdtem a barátommal. Legelőször kielégítettem orálisan, és el is élvezett. Utána megtörölte a nemi szervét, és mindketten kezet is mostunk. Aztán megegyeztünk, hogy le is fekszünk. Természetesen védekeztünk, óvszert használtunk. Az aktus állva történt, elég sokszor kicsúszott a hüvelyemből, meg sokáig pepecseltünk vele. A végén mindketten elélveztünk, Én lefeküdtem pihenni, ő elment megnézni, nem lyukadt-e ki az óvszer. Azt mondta, menjek már oda, és fehér anyag volt az óvszeren KÍVÜL! iszonyúan bepánikoltam, egyből az jutott eszembe, hogy kiszakadt a koton, és már mindenfélére gondoltam. A barátom megnyugtatott, megtöltöttük vízzel a kotont teljesen, így meggyőződhettünk róla, h nem lyukas, mert nem szivárgott sehol a víz. Ráadásul a kezünk se volt olyan, és azt mondta, le sem csúszott róla a gumi. Meg szerinte az a fehér valami nem is hasonlított az ő spermáira. Utána azt mondta, lehet, hogy az a valami belőlem származik, vagy ilyesmi. Iszonyúan aggódunk most. Nem merek szólni anyáméknak, sosem volt jó kapcsolatom velük:/ még azt sem tudják, hogy lefeküdtünk. Szerintetek mit tegyek?:/
És bocsánat a hosszú rizsáért.:(
16/L (A barátom 18)















ha nem szakadt ki és nem csúszott le nem ért hozzád előváladékos kézzel, vagy a péniszével akkor nincs baj. NE beszéld be magadnak mert akkor szintén késhet.
Nyugodj meg.
Amúgy azt ajánlom élvezés előtt vegye ki a barátod.




















ez ugye tuti?:/ most láttam elmenni egy terhes nőt az ablakom alatt, és teljesen kiakadtam. normális ez a pánik?
egyik válaszolónak: nem mehetek 72 órásért, mert mint mondtam, semmi zsém, és anyuékkal nem tudnám megbeszélni (még a sulit se tudom velük megbeszélni, nemhogy ezt...)





Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!