Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Védett vagyok most is, vagy inkább védekezzünk?
Fogamzásgátlót szedek. Ebben a hónapban 1 hétig antibiotikumot szedtem, valahol a levél közepén. Beszedtem mindet, nem maradt ki egy sem, viszont volt egy nap mikor elaludtam így az este 20-21-es időpont helyett 23 körül vettem be. Egyébként általában 20-21 között szoktam. Azt hiszem volt még két olyan nap mikor 22 körül vettem be szintén feledés miatt de ez a 2-3 óra eltérés elegendő ahhoz, hogy már ne védjen rendesen? Esetleg az antibiotikum beleszólhatott?
Most vagyok a 7 napos szünetben.
Az orvosom azt mondta hogy ilyen gyógyszereknek nincs közük hozzá, és ugye utána is szedtem még egy pár hétig a tabit, hogy az antibiotikumot már abba hagytam, szóval ha közbe esetleg nem is védett volna, most attól függetlenül még kéne…, viszont neten sokat olvastam h az antibiotikum bezavarhat stb.
Eddig mindig percre pontosan szedtem, ezért aggódom miatta de úgy hallottam h ha 12 órán belül van akkor nincs probléma.
Inkább védekezzünk, vagy csak én gondolom túl és semmi esély a terhességre?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!