Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Mit tehetnék, hogy ne féljek ennyire a teherbeeséstől?
Nagyjából 8 hónapja szedek fogamzásgátlót, ezidő alatt a harmadik fajtát kezdtem el, az előzőknél elég kellemetlen mellékhatások voltak. Valamiért én a mellékhatásokat azzal kötöm össze, hogy nem véd rendesen a gyógyszer, de a dokim mondta, hogy ez butaság, mellékhatástól függetlenül véd.
Már pszichológusnál is voltam a problémával, átbeszéltük a dolgokat és jópár session után azt éreztem, hogy minden okés, azóta viszont eltelt pár hónap és azt érzem, hogy ugyanott vagyok ahol a part szakad.
Tényleg lelkiismeretesen szedem a gyógyszert, kétféle jelző értesítő is be van állítva telómon, hogy ne felejtsem el, este szedem, hogy hasmenés/hányás ne kavarjon be, antibiotikumot és hasonlókat nem szedek, mégis parázok. Emellett a barátom nem élvez belém, szóval tényleg semmi okom nem lenne az aggodalomra és mégis itt parázok. Volt már hogy olyan végletekig elmentem, hogy bebeszéltem magamnak terhességi tüneteket, aztán persze jött a negatív teszt és puff varázsütésre minden bajom megszűnt létezni.
Annyira kellemetlen ez a szituáció számomra, fogalmam sincs mit kezdhetnék a helyzettel.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
A pszichológus nem beszélt veled arról, hogy miért félsz ennyire a gyerekáldástól? Gondolom olyan ember a barátod, akivel el tudnál képzelni közös jövőt, ha védekezés ellenére mégis teherbe esnél, annyira szörnyű lenne ez?
A fogamzásgátló szerek hatásosak, bízhatsz bennük, de ha ennyire félsz, kérd meg a barátodat, hogy gumival csinálja. Az, hogy nem élvez beléd, nem számít, mert előváladék ugyanúgy tartalmaz ondót.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Én akkor ijedtem be amikor utánajártam picit annak, hogy is néz ki egy abortusz. Sajnos egyetemistaként esélyem sem lenne eltartani egy babát :( Komoly kapcsolatom van a párommal már tini korunk óta, de pénzügyileg magunkra vagyunk utalva, és két diák igencsak kuporgat hó végére albérletben :(
Én tablettát kell szedjek mert annyira erős görcseim vannak, hogy mentőt kell hívni és ezt nem engedhetem meg magamnak, tudom, hogy csak elnyomja a tüneteket, de nincs nagyon más választásom..
Ennek ellenére gumival védekezünk, szóval nálam tényleg dupla védekezés van, mégis néha meg vagyok ijedve, amikor az ember hallja miken mennek keresztül azok a szegény lányok akik abortuszra kényszerülnek :((
Ha ennyire félsz akkor tényleg esetleg érdemes lenne valami pharmatex vagy ilyeneket bevetni, ami azért nem teljes védelem, de kiegészítőnek (léleknyugtatónak) jó :) Vagy esetleg ne legyetek együtt amikor peteérésed van.
Ha a pszihológus segített, érdemes lenne visszamenni, biztosan megértő lesz, sokan visszaesnek egy-egy problémával és újralátogatják a sajátjukat.
Egyébként is ne izgulj, sokan csak megszakítást használnak, kiszakad a gumi, össze-vissza szedi a bogyót, és mégsem terhes áz összes :))
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!