Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Van rá esély, hogy egyszer még kívánni fogom a férjemet? Tud nekem szakember segíteni?
Több, mint 10 éve vagyunk együtt. Sose voltunk hűségesek, de ezt így tartottuk jónak.
Én pár éve "leszoktam". Megkomolyodtam. A páromtól csak annyit kértem, addig bírja ki, míg terhes vagyok.
20 hetes terhesen megtudtam, hogy interneten hirdető "hölgyekkel" találkozgat.
Ez kiborított, mert tudom, hogy nem az a gumipárti. Veszélyezetette a saját magzata életét is, hiszen egyes fertőzések koraszülést okozhatnak.
Én egész terhességem alatt antibiotikumot szedtem visszatérő fertőzés miatt, és születésekor a baba is fertőződött valamivel.
Közben újabb és újabb mocsokságai derülnek ki. Minden barátnőmre, rokonomra, és pár munkatársamra is rámászott. Mindegy neki, csak nő legyen.
A szülés óta nem szexeltünk. Rájöttem, hogy undorodom tőle. Szeretném megmenteni a házasságunkat, de nem tudom közel engedni magamhoz.
Szóval létezik olyan szakember, aki ezen segítene?
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Ott lett elrontva a dolog, hogy nyitott házasságban éltetek! Na ez minden csak nem ésszerű és egészséges!
Miért nem ésszerű? Mert minden ésszel gondolkodó ember tudja, hogy ha valaki sűrűn mellékefél, PLÁNE ENGEDÉLLYEL akkor egy idő múlva nem kell neki csak más "nunija"! Ez az emberi természet, veletek nőkkel is így van ez csak jobbik esetben nem nunira ugye bár...
A házasságotokat csak ő tudná megmenteni azzal, ha kedveskedne neked, vagy valami olyasmit csinálna amitől TE szájtátva csodálkoznál, és majd kiugranál a bőrödből :)
Ui.: terhesség alatt én személy szerint semmiféle bizbaszt nmem szedtem volna!
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Nem tudom, miért akarom megmenteni a házasságot, csak azt tudom, hogy meg akarom.
Talán attól tartok, hogy bármikor beüthet a ménkű, és akár 1 de akár 10 év múlva egyszercsak szembejön valaki, akit megkívánok, és nem fogok ellenállni. Ezt egy normális kapcsolat nem bírná el.
De én 15 éves korom óta vagyok a párommal. Gyakorlatilag ő is nevelt fel...Mármint szexuálisan. Nem tudom a hűséget annyira fontos erkölcsi normának, belső késztetésnek érezni...
Volt már, hogy évekig nem volt barátom. Azt hittem, kinőttem. Aztán találkoztam egy családapával... Szerelem első látásra...
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
E kérdés alatt párral fitogtatják azt,hogy a 13-14-15 éves fiatalok miért szexelnek.Kérdem én:Mi a rosszabb,az,hogy a 14 éves lányka lefekszik a barátjával,és valószínűleg később megbánja,vagy az,hogy vannak FELNŐTT emberek,akik 10 éven keresztül kefélnek orrba-szájba mindenféle jött-menttel,és hogyha születik véletlenül egy gyerek(ami konkrétan a legnagyobb hiba volt),akkor mindenféle fertőzéseket kap,és ez a két felnőtt,még egy gyerek életét is tönkreteszi azzal,amit művelnek???????!!!!
Hihetetlen komolyan mondom.Lehet,hogy én vagyok a konzervatív,de az,hogy két felnőtt ember,ilyen módon megalázza már maga a házasság fogalmát,és még egy gyermek születését is bevállalják,az már tényleg sok.
Mit akarsz ezen megmenteni?Azt akarod,hogy a gyereked arra jöjjön rá 15 évesen,hogy apuci meg anyuci kúrogat félre folyamatosan?Nah meg az,hogy a barátnőidre is rámászott,az meg végképp kínos.
Szerintem ezen már nincs mit megmenteni.Eleve nem is kellett volna megházasodni,mert tudtommal ez nem erről szól,és pont az örök hűség a lényege.A gyerek meg...gondolom mekkora intelligenciával rendelkezhettek mindketten.A legjobb lesz,ha elváltok,te még egy fokkal jobb vagy a férjednél,szóval vidd a gyerekedet aztán viszlát.És a helyedben nagyon sokat tennék azért,hogy nehogy kitudódjon az,hogy ti mit műveltetek 10 éven keresztül,mert ez hatalmas lelki trauma lenne a gyermeked számára.Javaslom kezdj új életet,és próbáld meg elfelejteni ezt a "gyönyörű" 10 évet.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!