A liberális szexualitás tényleg nem árt senkinek?

Lépten-nyomon szembejönnek velem ezek a divatos eszmék a szexualitást illetően, hogy mai felvilágosult társdalomban már nincs helye sz idejétmúlt prűd magatartásnak, s hogy egy magabiztos, tanult, független nő azzal lép szexuális kapcsolatba, akivel akar, s erről nem kell számot adnia, hiszen szabad emberként azt tesz a testével, amit akar. Az ellentábor persze nyomban felháborodva kezd papolni az erkölcsről, önértékelésről, s egyéb örökérvényű értékekről.

Nem gondolom, hogy én lennék az illetékes ennek a kérdésnek az eldöntésében, azonban nekem is megvan a magam álláspontja, amiről nem igazán esik szó ebben a vitában.

Szóval most első sorban ezektől a felvilágosult, független, értelmiségi hölgyektől kérdezem, akik a szexuális szabatosság jegyében élitek az életeteket, hogy tényleg úgy gondoljátok, hogy nem ártotok közvetve senkinek sem az életmódotokkal? Lehet, hogy csak én nyögöm ennek a szabatosságnak a következményeit, nem tudom, de legvégsőkig felháborít az, ahogyan lépten-nyomon bánnak velem a férfiak akár csak munkásosztálybeliről van szó, vagy egy értelmiségiről, legyen velem egykorú (20-as évei közepén járó), vagy akár két évtizeddel idősebb. S hogy mi ez a viselkedés? Leginkább az a lekezelő stílus, ahogy elvárják tőlem, hogy valami lealacsonyító, degradáló megjegyzést követően bután vigyorogva doromboljak, és örvendezzek azon, hogy szexuális értelemben hatást gyakoroltam rájuk, s amikor kikérem ezt a hangvételt magamnak, akkor rendszerint arra hivatkoznak ezek az úriembereknek cseppet sem nevezhető egyedek, hogy a mai világban ez természetes, és hogy még én ne játsszam meg magamat, mert ma már cseppet sem „menő” az ilyen szende szűz viselkedés, mert a mai nők ugyanúgy vállalhatják az igényeiket, mint a férfiak, de mindenek előtt azért, mert MINDEN CSAJ UGYANOLYAN!!!! Na és akkor itt álljunk meg! Úgy gondolom, hogy ebben a kérdésben minden értelemben fedhetetlen vagyok. Soha nem flörtöltem férfiakkal, nem randizok (egyszer fordult elő, de csak mert akkor még fiatal voltam, és az illető könyörgött), mindenkit visszautasítottam/visszautasítok az első másodpercben, soha nem bátorítottam/bátorítok senkit sem, nem vagyok kihívó, hacsak a közvetlenségemet nem érti félre valaki, az öltözködésemet sem lehet hivalkodónak nevezni, inkább vagyok elegánsan csinos, de soha nem provokatív, nem tartom magamat prűdnek sem, sem pedig erkölcscsősznek, inkább csak érdektelennek a szexualitást illetően, s valóban hidegen hagy, hogy ki mit csinál a saját testével, hogy kivel, mikor, hol és hányszor osztja azt meg valaki mással, de egy biztos: nem szolgáltam rá arra, hogy egy lapon említsenek a szóban forgó „modern” hölgyekkel, sem arra, hogy meghazudtoljanak, amikor kikérem magamnak, hogy nem, én tényleg nem vagyok vevő semmilyen formában sem egy férfi közeledésére. S persze mondhatnánk, hogy ez csupán a bunkó pasik hibája, amiben persze van igazság bőven, de úgy gondolom, hogy kettőn áll a vásár, mert valahonnan, például saját tapasztalatból ők is csak következtetéseket vonnak le, és paradigmákat konstruálnak, amit aztán minden szembejövő nőnemű lényre rávetítenek. S éppen ezért úgy gondolom, hogy a szabadelvűség inkább csak egy elméletben létező fogalom, mintsem jól működő gyakorlat, mert ebben is, mint bármi másban a világon a pillangóhatás érvényesül.