Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Hány menetből áll nálatok a szex, ha ráértek, nem siet egyikőtök sem sehová?

























Na akkor leírok egy ráérős együttlétet és mond meg nekem, hogy ebből melyik része volt a "menet":
A kanapén elkezdtünk csókolózni és simogatni egymást és szépen lassan kezdtünk bevadulni. Magam alá tepertem és a smárolás közben a mellét, combját, fenekét markolásztam. Időnként beleharaptam a nyakába, vállába. Közben a lábammal szétfeszítettem a combját. A nadrágján keresztül simogattam a punciját, miközben ő ismét összeszorította a combjait a kezemmel együtt. Egyre hevesebben csókoltuk, harapdáltuk egymást miközben én már a nadrágon keresztül dörzsöltem a csiklóját, ő pedig a hátamat karmolta szét. Egyszer csak hallottam a lihegéséből, apró sikolyaiból, hogy elélvezett. Kicsit egymásra borultunk, mert az én kezem is elfáradt a heves mozdulatoktól. Nevetve mondtam neki, hogy ha már így belemelegedtünk, talán le is vetkőzhetnénk. Felálltam és kigomboltam a nadrágom. Közben ő felült és segített elővenni a farkam, majd rögtön lelkesen be is kapta. Szívta, amíg én ledobáltam magamról a pólót és amit csak tudtam közben. Aztán fogtam felállítottam és lehúztam róla a blúzát. Ezután egy határozott mozdulattal megfordítottam és előre hajoltattam az ágyra. Fogtam és egy mozdulattal lerántottam bugyival együtt a nadrágot róla, majd elkezdtem a nedves punciját dörzsölni. Felkaptam és hanyatt fektettem az ágyon, a lábait a vállamra tettem. A bokájától elkezdtem a lábát végig csókolgatni és simogatni a nyelvemmel, miközben szép lassan egyre lejjebb ereszkedtem, míg végül a puncija az orrom elé került. Nagyon lassan kezdtem körbe csókolgatni, majd egyre hevesebben nyalogattam. Hol nyaltam, hol szívogattam, óvatosan harapdáltam, a hüvelyébe dugtam a nyelvem és néha a feneke felé is elkalandoztam. Éreztem, hogy közeledik a következő orgazmusa, ezért teljes bedobással a csiklóját kezdtem nyalni, hogy szinte fájt a nyelvem ... meg is lett az eredménye, hatalmasat sikoltva élvezett.
Megvártam amíg elmúlik a teste remegés, majd lassan hasra fordítottam. Benyálazott ujjaimmal a fenekét kezdtem masszírozni, míg szép lassan sorban becsusszant két ujjam, ahogy kitágult. Gondoltam most már rajtam a sor, ezért fölé kerekedtem és lassan a fenekébe nyomtam a farkam. Hogy ne okozzak fájdalmat először óvatosan, lassan, kis mozgásokkal dugtam, majd amikor bejáródott nekifogtam, amúgy emberesen ... Ahogy belendültem, olyan 8-10 perc után éreztem, hogy ismét ráng a teste és át él egy kisebb orgazmust. Ahogy túl volt rajta, éreztem, hogy lassan nekem sem kell sok idő, ezért kirántottam a fenekéből és a fejéhez térdeltem. Szinte még be sem kapta már élveztem, de azért nagy részét a szájába sikerült ürítenem.
Lassan kezdett a remegésem elmúlni, míg pihentem az ölembe vettem és átölelve egymást pihegtünk. Tudtam, hogy az utolsó neki csak egy kisebb orgazmus volt és mivel figyelmes fajta vagyok, lassan elkezdtem újra simogatni a lába között. Nem is kellett 2 mozdulatnál több hogy széttárt lábakkal feküdjön előttem. A "varázs fogással" a puncijába dugtam az középső és gyűrűs ujjam és szép körkörös, lassú mozdulatokkal kitapogattam a G pontját. Másik kezemmel a torkát markoltam meg - szereti, ha néha keményebb vagyok - és leszorítottam a fejét az ágyra. Addig dörzsöltem a G pontját ebben a pózban, amíg spriccelve nem élvezte tele a markom. Percekig csak remegett, megszólalni sem bírt, én közben lágyan simogattam, csókolgattam és pár becéző szót súgtam neki.
Amikor felnézett látta hogy közben én is ismét felizgultam és bevetésre készen ágaskodok mellette. Kajánul rám vigyorgott, majd egy játékos, hirtelen mozdulattal a szájába vette a farkam, miközben a heréimet morzsolgatta. De nem sokáig kényeztetett így, hirtelen hanyatt lökött és azzal a lendülettel rám is ült, minden laca-faca nélkül és heves vágtába kezdett. Ezt műveltük vagy 15-20 percen keresztül, hol lassabb, hol gyorsabb tempóban, miközben neki két kisebb orgazmusa is volt, majd a végén sikerült mindkettőnknek együtt egy hatalmasat élvezni.
Ez egy ráérős délután kn. 2,5 órás programja. Saját sztori, nem kell kétségbe vonni.
Ennek a történetnek melyik mozzanata az egy "menet"?










"Elélvezésig" ezt szót idézőjelbe tetteted, holott én nem használtam ...
Egy ilyen (vagy hasonló délutáni) program alatt én általában 2x, ő 5-6x élvez el. Ezen felül általában reggel ébredés után egymásnak esünk (teljesen változatos: megörvendeztet egy "jó reggelt" szopással, dugunk egyet 1-1 alapon, vagy egy hasonló akció lesz belőle, mint fent) és lefekvéskor lenyomunk egy fent műsort, csak különböző variációkkal: kis kikötözés, elfenekelés, strap-on és egyéb finomságok.





15:28-as. Ha férfi lettem volna azt hiszem kivertem volna rá a farkam. Tettszett a sztori
20L





Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!