Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Normális dolog az, ha nincs nagy önbizalma a fiúnak egy tapasztaltabb lánynál?
Én vagyok a lány, a barátomról lenne szó. Ő még szűz, és én vagyok az első barátnője. Nagyon szeretjük egymást, ezzel nincs is gond, már majdnem egy éve vagyunk együtt. A szex még csak 1-2 hónapja "került szóba", mindketten kívántuk, de az aktus még egyszer sem történt meg, máshogy szereztünk örömet egymásnak :) Eleinte azt mondta, hogy még nem készült fel, én pedig nem is erőltettem. Mikor úgy alakult a helyzet, persze próbáltam "tovább menni", de nem sikerült, nem akarta. Most sem változott túl sokat a helyzet. Olyasmire is utalt, azt szeretné hogy nekem is ugyan olyan jó legyen (de ezt így nem mondta ki). Mondtam neki, engem nem zavar hogy ő még "kezdő", de szerintem mindenáron jól akar teljesíteni. Talán attól fél, hogy nem lesz elég jó nekem, vagy tényleg csak szimplán nem készült fel? Más dolgokban viszont elég határozott ember, ezért nem értem, miért viselkedik így. Vagy feleslegesen aggódok, csak idő kell neki?
18/L





Tavaly jöttünk össze barátommal, aki egy évvel fiatalabb nálam így várható volt az h ő még szűz. Én mondjuk nem haboztam nagyon rámenős voltam, mindent " egy lapra tettem fel" azóta is együtt vagyunk kiegyensúlyozott szexuális élettel - ennyit rólunk
Éreztetned kell vele, hogy nem elvárás a szex, hogy ne legyen teljesítménykényszere, (tudniillik sok fiú első együttléte során szinte azonnal elszáll, ha nagyon izgul) és nem baj az ha ez történik, mert teljesen normális dolog.
Azután még mindig be tudod vetni női bájaidat és életre tudod kelteni a műszert! Onnan már neki sem lesznek félelmei. (max attól ha ügyetlenkedik az óvszer felrakásánál, de még te is felrakhatod és akkor megkíméled)
Az én barátom mondjuk egyáltalán nem tudott elmenni, de részemről nagyon rendben volt az első közös együttlétünk...
Elsőnek: azelőtt nem volt még semmilyen szexuális élménye, azon kívül hogy maszturbált (gondolom), szóval elég új volt neki, nem vártam el tőle, hogy egyből casanova legyen. Ő azt válaszolta, hogy hirtelen jött ez a dolog, és még várni akar, de azt hiszem beszélgetünk még erről.
Második: köszönöm a választ!:)





Hihihi én elvesztettem a szüzességem az első barátnőmmel, nem bántam meg, viszont nem értek annyira még a szexhez, hogy lovacskásat játszunk vagy kutyás pózt, viszont ettől függően most ismerkedek egy lánnyal, bárcsak igent mondana rám, utána szívesen aggódnék a teljesítményemen.
De ha úgy vesszük, nekem is kevés az önbizalmam, ráadásul a lány is idősebb, viszont én nem a szexre koncentrálok, hanem a holnapi randira, a lányra. Ha tetszem neki, és X hónapja már együtt leszünk, akkor majd megkérem, hogy tanítgasson kicsit...:$$ remélem elmosolyodik majd :)
21/f





Ez teljesen normális dolog. Sőőt! Tenni sem tudsz ellene. Ha szeret akkor mindenképpen szeretne minél többet adni neked. Én amikor elvesztettem a szüzességem, akkor fel sem akart állni. Néhány próbálkozás után sikerült a dolog. Ez után eltelt 5 év átlagosan aktív időszak. A jelenlegi barátnőmnél már úgy éreztem, hogy nem vagyok balf.sz szóval nem kell félni. Persze a lányt nagyon szeretem, így próbálok minél többet nyújtani neki. Féltem, hogy hamar elmegyek, hogy nem lesz jó neki vagy valami más baja lesz. Annyira túlzásba vittem, hogy nála sem állt fel (az 5 év alatt mindenkinél felállt). Sokadik próbálkozásra "megerőszakolt" és ezek után ezzel nem volt baj. Utána kb 2 hónapig az volt a baj, hogy nehezen mentem el. Szerette volna, de nekem kb. minden 3. aktusnál jött össze. Már minden tökélesen működik, de sok idő kellett hozzá.
Bocsi, hogy a h*lye történetemet meséltem el, csak gondoltam ez segít megértetni a bonyolult férfi lelkeket;)
21/f





Hát a pasik már csak ilyenek...némelyik. Vannak akik szarnak a csajra egy nagyot csak minél előbb legyen meg. Általában már 15 év...na meg előtte is már megakarnak fektetni valakit. Gondolom nagyon szeret a barátod egy év után és azért vannak aggályai, mert neked azért mutatni akar valamit. Fél, hogy esetleg túl kicsinek tartod a méretét, hamar elmegy, mert ugyebár ez bárkinél előfordulhat még ha alapból jól bírja.
Nekem is hasonló a problémám bár kicsit másképp hiszen én élek szexuális életet (igaz távkapcsolat egy hónap max 2 hétvége vagy ahogy vannak a szünetek) mi is egy éve vagyunk együtt. Neki is ugyanezek a bajai, hogy nagyon megakar felelni nekem és bénának érzi magát mikor egyáltalán nem az, Én mindig jobban beleszoktam menni a témába, szerintem neked is azt kéne tenned, ne hagyd annyiban azzal hogy nem készült fel rá, szerintem nem nem készült fel, csak fél hogy csalódást okoz. Ha egy pasi szereti a barátnőjét elég sokat számít neki hogy mit tud nyujtani.










Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!