Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Ez normális? Még engem néz hülyének (? )
Pár hete ismerkedem egy sráccal. Minden jól alakult, és tegnap este eljött az a bizonyos éjszaka. Elhívtam magamhoz, óriási készülődés, ahogy az lenni szokott. Az előjáték végéhez közeledtünk, mikor is be akarta tenni. Mondtam neki, hogy héjéj, hol az óvszer? Mondta, hogy ő akkor szokta felhúzni, mikor már közel van hozzá. Nem történt meg a dolog, mert teljesen más állásponton voltunk ebben az ügyben. És a legdurvább, hogy 22 éves, és nem tudja, hogyan kell használni rendeltetésszerűen a gumit. Persze így nem történt meg, mert nem akartam védekezés nélkül szexelni, ő meg nem volt hajlandó felhúzni az óvszert mielőtt beteszi nekem. Azt mondta, hogy idióta hülye vagyok, hogy ezen parázom, felöltözött és elment. Mondanom sem kell, hogy ideges voltam.
Komolyan, létezik olyan pasi, aki úgy tudja, hogy az óvszert csak akkor kell felhúzni, mikor már közel a cél? Számomra ez hihetetlen...
Elmondása szerint semmi baja nincs a gumival. Ő meg van győződve arról, hogy az óvszert úgy kell használni, ahogy tegnap óhajtotta volna.
Pár hete? Pontosan 3 hete ismerkedtünk. Szerintem nem vagyok már gyerek, hogy hónapokat kelljen várnom az első együttlétig.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Csak egy hülye volt, jó hogy nem hagytad neki, lehet hogy terhes lennél most.Ne aggódj ritka az ilyen pasi, pont kifogtál egyet.
20f
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Azt, amit ő akart, maximum úgy lehet, hogy
1) hosszútávú kapcsolat
2) naptármódszer
3) pharmatex / egyéb spermaölő
4) akkor is max nagyon rövid ideig... (nem perceket értek a rövid idő alatt, hanem mondjuk max fél perc vagy annyi sem, csak ha valakit ez izgat, ám legyen...)
az én volt-pasim pl. nagyon igényelte (volna), de aztán szedtem fogamzásgátlót egy ideig, de mind1 hosszú. Szóval ha ez a 4 megvan, és a barátomnak nagyon szüksége van erre, ám legyen, de úgy ahogy az a srác akarta... Jobban jártál nélküle szerintem is.
19/N
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!