Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Mondjuk úgy, hogy elcsábított. Belemenjek a játékába?
Egy 21 éves kisvárosi srác vagyok, laza, nyitott mindenre. Pár napja egy lány bejelölt egy népszerű randioldalon, aki nagyon feldobta a hangulatom, majd visszajelöltem. Felpontoztam, küldtem neki ilyen alternatív bókokat, ajándékot. Majd rövidesen kaptam egy emailt tőle, hogy vegyem fel msnre, mert szimpatikusnak tart. Naná, hogy felveszem, mindössze 1 barátnőm volt, akkor is csak 19 voltam. A lányról annyit, hogy 22 éves, így fél évvel idősebb nálam, és elég jól a tudtomra adta, hogy lételeme az egészséges nemi élet. Elmondta, hogy ha jól viselkedek és nem csapom be a beszélgetés alatt, akkor van esélyem :) Úgy döntöttem, hogy végig őszinte leszek, és felteszek mindent egy lapra. Kíváncsi volt az előző kapcsolataimra, mondtam hogy csak 1 lánnyal voltam eddig, kalandjaim nem voltak, és hogy tapasztalatlan vagyok. Aztán ő is beszámolt a sajátjairól. Persze közben ismerkedtünk is, beszélgettünk más dolgokról is.
Nyílt lapokkal játszottam, biztos voltam benne, hogy nem akar tőlem semmit, de egyenesen kihívásnak fogta fel az egész beszámolóm, és eléggé beindult arra, hogy tanitgatni akar, és hogy milyen "cuki" dolog volt, hogy elmondtam az igazat. Ezután ha már úgyis nyílt lapokkal játszunk, megkérdeztem, hogy mi van, ha a randit elszúrom, vagy bénázok? :$ És azt mondta, hogy majd ad előtte egy puszit hogy ne izguljak nagyon :) Majd aranyosan leírtam, hogy még kicsit félek, és erre azt válaszolta, hogyha megint azt írom hogy félek, akkor már tényleg lesz mitől félnem :D - és hogy nem harap, nyugi :)
Mondtam, hogy könnyű azt mondani, amikor a lány dönt, és bármikor elmehet a randiról egy "nem"-el. Erre azt mondta, hogy ez aranyos volt, és hogy minden lámpa zöld lesz :)
Ha belemegyek a játékba, és a randin megnyerő vagyok, még akkor is van bennem félelem, hogy nagyon kezdőnek tart az ágyban. Úgy döntöttem, hogy kockáztatok. De attól még félek, mert van tétje a randinak :$
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)

![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)

Tényleg aranyos vagy :)
Szerintem ne izgulj!
2 lehetőség van, vagy nagyon jól sikerül a randi,és együtt boldogok lesztek.
A másik,hogy nem működik,de akkor sincs mitől félned,mert legalább megpróbáltad! Ami meg nem megy nem kell erőltetni!
Attól meg hogy bénázol miért félsz? 21éves férfi vagy, beszélni tudsz ahogy látom, a sex meg majd jön,aztán megy magától...nem kell ráizgulni, mert pont ezért nem fog menni...
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)

figyi bele kell vágni, valamikor neked is tapasztalatokat ekell szerezni es tenyleg orulj hogy egy tapasztalt lannyal van dolgod.Semmi gaz ha kicsit benazol is a randin szerintem az minden csajnak szimpatikus mert abbol latszik hogy erdekel teged. Es ha ne adj isten nem sikerulne(amire az elmondottaid alapjan kicsi az esely) akkor mi van? tapasztalatot szerzel es a kovetkezo randin jobb lesz:) en szurkolok
21/L
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!