Miért érzem ezt? Nem szeretném igazán a barátomat?

2 éve van barátom. Elején nagyon szerelmes voltam belé 2-3 hónapig aztán átment az érzés egész erős szeretetbe, kötődésbe meg ragaszkodásba és még mindig tart. Szeretem őt és ha nincs velem hiányzik.

Szokták mondani, hogy aki nem szereti igazán a barátját az nem tudná elképzelni nélküle az életét. Én nem azt mondom hogy eltudom, de bennem van az hogy nem tervezek előre sok évre, mert mivan ha mégsem a mostani barátom lesz a férjem?

Meg van hogy nélküle akarok lenni. "Szabadabb" akarok lenni, sokszor igénylek szüneteket, de ő fülig szerelmes belém és "birtokolni" akar. Állandóan én vagyok a középpontban. Én nekem van hogy nem hiányzik és eltudok lenni itthon egyedül. Nem mindig gondolok rá, nem jár állandóan ő a fejemben. Normális ez így?

Nem szeretném őt? Vagy csak nem vagyok szerelmes és nem veszi el semmi az eszem?