Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Szerintetek én reagálom túl, vagy ez tényleg túlment egy határon?
A páromnál tegnap ott volt pár barátja sörözni, és már enyhén ittasan csipkelődtünk azon, hogy hajlandó vagyok-e én hozni nekik innivalót a hűtőből.
Én vicceskedtem, hogy ne is álmodjon róla, erre ő megfogta a karom, előrerántott, felhajtotta a a szoknyámat, és gyorsan csapott hármat a fenekemre, mire bármit reagálni tudtam volna. Engem teljesen lesokkolt a dolog, persze mindenki nevetett rajta, én meg borzasztóan megalázva éreztem magam, szexuálisan is, hogy így mások előtt lazán ezt meg merte tenni.
Nem volt nagyon erőszakos, bár azért persze fájt is a dolog, de inkább érzelmileg sokkolt.
Ott helyben nem is tudtam mit reagálni, csak másnap beszéltünk róla, de kb. mintha gaslightingolni próbálna, úgy tesz, mintha ez valami kis játékos évődés lett volna, ami simán belefér egy kapcsolatba.
Kettőnk közül ő a domináns, és ezt én is így szeretem, szex közben szokott néha fenekelni, de ez nem jelenti azt, hogy ilyet megtehet velem mások előtt.
Én már ott tartok, hogyha nem hajlandó rendesen bocsánatot kérni, és megígérni, hogy ilyen többet nem lesz, elhagyom, ő pedig nem érti, és azt mondja, hogy én reagálom túl. A barátnőimnek el sem merem mesélni, olyan cikinek érzem... Ti kinek adnátok igazat?
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)

![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)

![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)

Neked van igazad, hagyd ott, ha nem érti, hogy ezzel mi volt a baj, mielőtt még kapsz tőle 1-2 pofont is
A barátai is jó nagy suttyók lehetnek, ha ezen csak nevettek, és senki nem állt a te pártodra.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Én a helyedben ezen már nem is gondolkodnék, sőt ezt itt le is zárnám.
Nagyon max akkor gondolkodnék el ezen, ha esetleg rájött volna a hibájára és bocsánatot kér.
Ha rá se jött, nincs miről beszélni
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!