Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Megéri pornózni 37 évesen?
Sziasztok. Biztos, hogy offenzív lesz a kérdés, de végül is név nélkül megy...
Szóval 37 éves vagyok, van egy négyéves kisfiam, egy majdnem hatéves kislányom, és férjnél vagyok.
Az utóbbi 2-3 évben egyre többször merült fel bennem, hogy el kellene kezdenem pornózni. Igazából ez már nem is csak ötlet, hanem vannak konkrét terveim is. Először csak amatőr videókat készítenék, aztán lehet, hogy beállnék színésznőnek is, de annyi biztos, hogy el akarom kezdeni.
Huszonévesen prostiként dolgoztam két évig, így mondhatjuk, hogy nem ismeretlen a terep. Két kolléganőmnek már elárultam, hogy mit szeretnék csinálni, rajtuk keresztül pedig lehet, hogy mások is tudnak róla, vagy legalábbis nekem úgy tűnik.
Annyira már nem is érdekel, mert mindenképpen ott akarom hagyni a munkahelyem.
A szüleim tudtak róla régebben, hogy prostiként dolgoztam (miattuk is hagytam abba), így nekik beszéltem erről elsőként. Gondolhatjátok, hogy nem örültek neki, és most haragszanak rám, de szerintem már ismernek annyira, hogy lassan "elfogadják".
Azzal jöttek a barátnőimmel együtt, hogy nem szükséges ezt csinálnom, hiszen elég jól keresek titkárnőként, de megmondtam, hogy nem a pénz miatt szeretném ezt.
Azért érdekel a véleményetek, mert attól félek, hogy kicsúszok az időből, ha lehet ilyet mondani. Már konkrétan kislányként is valami hasonlóról fantáziáltam - ez volt az egyik oka annak, hogy prosti lettem fiatalon, csak prostiként nem azt kaptam, amire vágytam. És igazából azért tettem fel a kérdést, mert úgy érzem, hogy előbb-utóbb mindenképp belevágnék, és akkor inkább már most kezdeném el, nem 10 év múlva, amikor már tényleg késő lenne.
Előre is köszönöm mindenkinek - főleg azoknak, akik nem csak bántani akarnak érte.
Sosem késő. Nagyon kapósak a korodbeli és a 40-50-60-as érett nők is. Én pl nagyon szeretem az érett nőkkel a pornót. Sőt kedvencem.
Inkább többször járd körbe a dolgot amíg elindulsz. Normális helyet keress ha amatőr pornózást is választasz. És ha rám hallgatsz, prosti ne legyél légyszi
Férjed mit szólna hozzá?
Vagy titokban tartanàd? Azért az kellemetlen ha mondjuk szembetalálkozik esetleg a videóddal valamelyik oldalon :D
Update: Beszéltem a szüleimmel és a férjemmel. A szüleimnek finoman szólva nem tetszett a dolog, a férjem pedig nagyon féltékenynek tűnik, de tudja, hogy úgysincs beleszólása, így legalább ő elfogadta.
Már minden megvan a kezdéshez, de még egy rövid ideig nem hagyom ott a munkahelyemet. A gyerekeimet is sokan felhozták itt is, és azok is, akikkel személyesen beszéltem, de a legtöbb embernek nincs ellenére, ahogy látom. Nem tudom, hogy a gyerekeim hogyan reagálnak majd, ha megtudják, de nem igazán érdekel.
De köszönöm a sok pozitív választ mindenkinek! :)
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!