Kezdőoldal » Szexualitás » Egyéb kérdések » Megéri pornózni 37 évesen?

Figyelem! A Szexualitás kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Megéri pornózni 37 évesen?

Figyelt kérdés

Sziasztok. Biztos, hogy offenzív lesz a kérdés, de végül is név nélkül megy...


Szóval 37 éves vagyok, van egy négyéves kisfiam, egy majdnem hatéves kislányom, és férjnél vagyok.

Az utóbbi 2-3 évben egyre többször merült fel bennem, hogy el kellene kezdenem pornózni. Igazából ez már nem is csak ötlet, hanem vannak konkrét terveim is. Először csak amatőr videókat készítenék, aztán lehet, hogy beállnék színésznőnek is, de annyi biztos, hogy el akarom kezdeni.


Huszonévesen prostiként dolgoztam két évig, így mondhatjuk, hogy nem ismeretlen a terep. Két kolléganőmnek már elárultam, hogy mit szeretnék csinálni, rajtuk keresztül pedig lehet, hogy mások is tudnak róla, vagy legalábbis nekem úgy tűnik.

Annyira már nem is érdekel, mert mindenképpen ott akarom hagyni a munkahelyem.


A szüleim tudtak róla régebben, hogy prostiként dolgoztam (miattuk is hagytam abba), így nekik beszéltem erről elsőként. Gondolhatjátok, hogy nem örültek neki, és most haragszanak rám, de szerintem már ismernek annyira, hogy lassan "elfogadják".


Azzal jöttek a barátnőimmel együtt, hogy nem szükséges ezt csinálnom, hiszen elég jól keresek titkárnőként, de megmondtam, hogy nem a pénz miatt szeretném ezt.


Azért érdekel a véleményetek, mert attól félek, hogy kicsúszok az időből, ha lehet ilyet mondani. Már konkrétan kislányként is valami hasonlóról fantáziáltam - ez volt az egyik oka annak, hogy prosti lettem fiatalon, csak prostiként nem azt kaptam, amire vágytam. És igazából azért tettem fel a kérdést, mert úgy érzem, hogy előbb-utóbb mindenképp belevágnék, és akkor inkább már most kezdeném el, nem 10 év múlva, amikor már tényleg késő lenne.


Előre is köszönöm mindenkinek - főleg azoknak, akik nem csak bántani akarnak érte.



okt. 7. 20:17
1 2
 1/16 anonim ***** válasza:
80%

Ha nincs "neved" nem éri meg.


De ha élvezed, már pedig úgy gondolom igen, csináld.

okt. 7. 20:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/16 anonim ***** válasza:
100%

Nehéz lesz nevet szerezni de nem lehetetlen.

Amúgy sosincs késő csak meg kell találni azt a réteget akiknek a te általad készített tartalom tetszik.

Van már elképzelésed hogy milyen tartalmat gyártasz?

okt. 7. 20:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/16 anonim ***** válasza:
100%
Ha ezt szeretnéd csinálni, és ez tesz boldoggá, akkor hajrá, mindent bele.
okt. 7. 20:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/16 A kérdező kommentje:

1: Pár éve töltöttem fel meztelen képeket különböző oldalakra arc nélkül, később pedig ilyen "fél arcos" képeket is. Szerintem élvezném a filmezést is. Köszii.


2: Ahogy mondtam, eleinte csak amatőr videókat akarok. Szerintem a férjem nem lenne oda az ötletért, úgyhogy más férfiakkal. Prostiként sokat mentem fel lányokhoz is, az első párkapcsolatom is lánnyal volt, úgyhogy amatőrként én dönthetnék arról, hogy kivel csináljam.

Ismertem valakit, aki azt mondta, hogy ő prostiként úgy szerzett több kuncsaftot, hogy erkélyeken videózott. Én is csináltam már képeket az erkélyen, de most nehéz lenne erkély híján. :)

okt. 7. 20:44
 5/16 anonim ***** válasza:
100%
Inkább akkor Onlyfans.. :)
okt. 7. 20:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/16 anonim ***** válasza:
43%
Nem, mert már vagy 15 éve levitézlettél
okt. 7. 21:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/16 anonim ***** válasza:
72%

"prostiként nem azt kaptam, amire vágytam"

És pornósként mit gondolsz, mi lesz?

Ha szexfüggő vagy, az meg nem normális.

Ha mindenképpen támogatni kellene és elfogadni hogy ezt csinálod, akkor nyilván ésszel, védekezve, körültekintően, nem akárkikkel, ellenőrizhető csapattal, rendszeres vizsgálatokkal, stb. Lehetőleg akkor már inkább onlyfans, az legalább kevésbé gáz.

De én undorodom az egésztől, hogy ilyen létezhet egyáltalán, árucikké alacsonyítani magadat pénzért, hírnévért,

Lehet hogy tévedek, de úgy érzem, hogy az egész hátterében az van, hogy sokakhoz hasonlóan te sem voltál soha kielégülve, mert az emberek nem tudják, hogy kell rendesen csinálni, normális kapcsolati háttérrel, odafigyelve a másikra. Ezt a pornóiparban sosem fogod megkapni, ahogyan akkor sem kaptad meg, amikor végigkeféltetted magad egy rakás állattal prostiként.

okt. 7. 21:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/16 anonim ***** válasza:
77%
Szerintem lesz egy reteg,aki szivesen nezi a te videoidat is. En viszont ha a ferjed lennek,elvalnek,nekem nem ferne bele.
okt. 7. 21:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/16 anonim ***** válasza:
100%

Nézz szét a pornóoldalakon, ugyan tele van 20-as, csinos 30-as nőkkel, de még BBW, meg milf, meg öregmami kategóriát is találsz. Szóval mindenféle kinézetű, életkorú nőt fel tud venni a pornóipar, mert van rá igény.

Ettől még ne várd, hogy milliomos leszel. Átlag külsővel 40-hez közelítve nem fogsz milliókat kapni 1-1 szerepért. Főleg ha még neved sincs a "szakmában", 50-150k között fogsz kapni egy jelenetért, de több ügynökséget kell végigjárnod mire valamelyik azt mondja foglalkozik olyan jelenetek gyártásával is ami a testalkatodnak, életkorodnak megfelel.

Az erkölcsi oldala egy másik dolog... ami a netre felkerül az ott is marad! Bármikor rádismerhet a szomszéd, vagy éppen az iskolában majd a gyereked osztálytársa...

okt. 7. 21:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/16 anonim ***** válasza:
Vannak már elképzeléseid, hogy az amatör vonalon milyen sztorikat szeretnél?
okt. 7. 21:44
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!