Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Belemenjek ilyenbe az Úrnő kedvéért?
Illetve már a kérdés se jó, hiszen a domina nem kérdezi meg hogy én mit gondolok, csak utasít és nekem azt kell tenni. Szóval másfél éve járok egy nőhöz aki domináns jellem és heti több alkalommal illetve hétvégén szolgálom Őt. Eddig nagyon jól elvoltunk, én szeretem kiszolgálni, minden alkalommal kinyalatja magát, azt mondja nagyon jól csinálom. Volt már, hogy ő is kinyalt engem, bár az nagyon ritka, eddig háromszor volt összesen. Enyhén szadista is de nem okoz komoly fájdalmakat, pofozni szokott és a seggemet veri, de szerintem csak azért mert tetszik neki, sokat szokta símogatni is.
A lényeg, hogy hétvégén egy pesti barátnője jött aki egyetemi csoporttársa volt ha jól értettem, viszont a jellemük hasonló, csak ő pénzes domina lett, ami azt jelenti, hogy pasik fizetnek neki és ő meg alázza és veri őket. Elég para az egész nő, de nem is ez a lényeg, hanem hogy hozott magával egy pasit aki a kocsijának a csomagtartójában utazott, tetőtől talpig latexben volt és négykézláb pórázon vezetve járt. Majdnem felröhögtem amikor megláttam, de féltem hogy mi lesz. Én mindig szobalány ruhában vagyok, természetesen ki kellett szolgálnom a barátnőt, aki még csak rám se nézett. Órákon át szivatták a pasit, verték, köpködték, a péniszét csapkodták pálcával ami a kivágott ruhájából mindig kint volt, dildót nyomtak a seggébe, lepisilték és hasonlók. Nem hittem, hogy vannak ilyen beteg pasik akik ezt élvezik, pedig többször is mondta hogy ez is fizetett ezért. Ez ment egész délután.
A vacsora rendelésre jött, én terítettem mint máskor is, hoztam a vacsorát, ők ettek. A csicska pasi a sarokban térdelt mert erre utasította a barátnő. Ahogy az asztal körül kiszolgáltam őket, láttam, hogy a pasinak feláll a farka. A csaj is kiszúrta és felvihogott, azonnal mondta az Úrnőmnek, hogy a csicskájának megtetszettem, megbaxathat-e vele. Ő nevetve mondta, hogy persze, és már utasított is, hogy ereszkedjek négykézlábra. Egy csettintést hallottam még és pár másodperc múlva bennem volt a csicska farka. Baromi megalázó volt, de nem mertem ellenkezni. Tíz perc se volt és előre szólt neki a nő, hogy nem élvezhet belém, de akkor is ez kicsit sok így.
Ilyesmiről szó sem volt eddig és nem tudom mit tegyek! Olyan már volt, hogy dildóval dugott az Úrnőm, de idegen pasival soha. Azt sem tudom, hogyan hozhatnám fel a témát! Miután elmentek azt mondta, tetszett neki ahogy dugott a pasi, lehet, hogy időnként hív egy pasit, hogy megdugjon. Nem mertem ellenkezni! Sokszor mondta már, hogy a szolgának engedelmeskednie kell, nemet pedig csak egyszer mond neki egy szolga, mert utána kihajítja! De én szeretem őt, az egyetlen biztos pont az életemben az Úrnőm! Ha ellenkezek kihajít, ha nem akkor pasikkal fog dugatni. Hogyan hozzam fel, hogy nem szeretném???
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)

Ha ez nem egy ordas nagy kamu, akkor szimpatikusan engedelmes csajszika lehetsz! Domináns partnered nem volt még? Csak nővel tudod elképzelni?
43F
#6
Ő az első és nincs igényem másra, csakis vele érzem magam biztonságban! Pasikkal még párkapcsolatokban se volt szerencsém eddig. Igazából jó nekem így, csak ne dugasson idegenekkel!
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!