Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Erre mit illik reagálni? Beszéljek vele erről, esetleg a férjével?
Van egy ismerősöm akinek segítettem mostanság, ezért többször voltam náluk, néha este is. Van felesége és gyerekük is. A feleség egyszer megjegyezte (amikor a férje nem volt ott), hogy "én milyen jó pasi vagyok, ha nem lenne férje, akkor tuti bepróbálkozna, de még lehet így is".
Meg volt amikor 10-11-ig ott voltam és a felesége mondta, hogy ott aludhatok, van vendégszobájuk. Meg pár apróság még.
Ha nem ismerném a férjét még talán vevő is lennék rá, de így élből kiesik.
Nem tudom beszéljek e vele ezekről a dolgokról, esetleg a férjével, hogy kicsit nyugtassa meg az asszonyt.




















Azt eddig is tudtam, hogy jó pasi vagyok :D persze nem mindenkinek jövök be, külsőre átlagos vagyok, de a személyiségen sokaknak bejött. Nem kell ego simogatás, főleg nem ismerős feleségétől.
Nem akarom megdugni a nőt, de szerintem adtam már jelét finoman annak, hogy én nem vagyok erre vevő. Lehet, akkor még szépen megkérem majd, hogy nyugodjon meg, mert ebből nem lehet több.
Úgy is lassan befejezem az átjárkálást.





Pont ezt akartam írni hogy fogd vissza az átjárósdit, főleg este. Amúgy a férj tudja hogy mennyit segítesz?
Én is anya vagyok, és el nem tudom kepzelni hogy mit kell, vagy egyáltalán lehet este még munkálkodni, mikor a gyerek már (elvileg) alszik....
Gépen ügyködünk, nem fúrás-faragás megy.
Mire gondolsz, hogy a férj tudja e mennyit segítek?





Akkor mondanám csak ha a pasi nagyon-nagyon jó, közeli barátod. S akárhányszor búbolná meg érzelmileg már elhidegültek, az asszonyka már kifelé is kacsintgat.
Ha nem nagyon jó spanod akkor hallgass róla, itt nem te vagy a főszereplő. Ahogy te kaptál ajánlatot, úgy rajtad kívül még mások is (s szinte biztos, hogy van köztük olyan aki élt is vele).
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!