Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Barátság kapcsolat után?
Először haverkodtunk, majd ő többet akart, több lett belőle, mindkettőnknek ez volt az első ilyen élménye (21 éves fiúk, ezelőtt csak barátnőink voltak), majdnem 3 hónapig tartott míg ő szakított velem h mégse illünk össze szerinte, ami nagyon hitelen jött a semmiből.
Mindenesetre ő mondta először rögtön, meg én is szeretném ha a barátság megmaradna. De egyelőre azt érzem rajta hogy iszonyat távolságtartó, nem is keres, ha írok neki válaszol irtó flegmán, de nem is érdeklődik. Írtam neki h barátsághoz két ember kell, azzal hárított h ő csak figyelni akar az érzéseimre mert én még többet érzek. Meg neki se menne egyből a vissza nagy barátságba, de majd idővel alakul. Válaszoltam h oké, de ha 0-ra redukálja köztünk az egészet abból semmiféle barátság nem lesz később. Erre írta h ő nem akarja nullára redukálni, ne mondjak ilyet - ehhez képest mégis ezen dolgozik. Tök olyan mintha még ő lenne rám besértődve.
Én hülye meg nem szeretem veszni hagyni a barátságokat, de lassan kezdem feladni és hagyom az egészet a fenébe, csak nem értem akkor miért írta azt amit..
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!