Miért van ilyen sok szép lány az osztályomban? :/// (16/l - előre kérem a homofóbokat és egyéb bunkókat, hogy kíméljenek! )

Szerintem ne mond el neki hogy leszbi vagy mert a tizenévesek nem a megérésről híresek. cikizni fognak és az egész suli tudni fogja majd.

Náluk a másik osztályban volt egy homokos, na róla elég sokan tudták ezt.

Egy másik gyerek csak gyanús volt hogy az, de róla is híresztelték

Szerintem semmiképp ne mond el nekik.

Egyiknek sem. Az ilyenből mindíg "botrány" lesz, és Téged fognak kikészíteni, minden nap szekálni.

Én fiú ként nem itéllek el (persze a bu * ikat elitélem), de se lányok, se fiúk részéről ne számíts megértésre.

Ilyen tapasztalatom nincs, olyat nem tudok adni, de egy utolsó jótanács ként, ha kiderülne rólad ez, ne vedd komolyan, mond hogy hülyeség, 1-2 jó barátnődnek pedig beszélj olyanokat hogy ez meg az a fiú olyan helyes, stb mégha nem is így van de ezzel mentheted magad.

3.

lemaradt

19/f

Nálam komplikáltabb a dolog (egyéb* miatt), de akkor nézzük azokat a gimnáziumi éveket...

Nem voltam teljesen "out" és kb. az a gondolat tartott életben meg viszonylag vidáman, hogy biztos vannak rajtam kívül mások is az iskolában, nem feltétlenül az évfolyamon, hanem alattunk-felettünk.

(És valóban, volt egy nyíltan meleg srác. Na ez sokat segített, hogy ne lógassam az orrom. Aztán később, rájöttem, hogy van egy csaj is, de ez már csak egy hónappal azelőtt derült ki, hogy elballagott volna. Egyrészt rosszul esett, hogy "afenébeis, lehetett volna szinténzenész ismeretségem, biztos ami biztos alapon", másrészt meg jó volt tudni, hogy akkor kizárt, hogy később is egyedül legyek.)

13 éves voltam, és kb. rögtön akkor, az első félévben jött az első hullám, még gyengén, hogy hú, kedvelek egy lányt. Aztán egy év múlva már elég egyértelmű volt egy osztálytársammal kapcsolatban, hogy iiigen, ez olyan érzés, amit a többiek szoktak, csakhogy...

Rólam tudni kell, hogy akkoriban nagyon türelmetlen voltam (azóta szelídebb lettem), kb. mint egy lángoló olajoshordó. Ezt értsd úgy, hogy X eszményítése, közben meg az elkeseredettség, hogy "imádomutálom". De végülis magamba fojtottam.

Osztályfőnököm volt az első, akinek elmondtam, hogy mi a helyzet (persze az illető nevét nem árultam el neki), mert az egyik óráján eszméltem rá, hogy jé, tényleg szexuális és érzelmi vonzalom ez az egész, meg van benne romantika is (akkor még nagyon-csöpögős szinten, persze). Ő egy nagyon konzervatív benyomást keltő valaki, úgy is viselkedik, a diákok többsége az ellensége háta közepére sem kívánja, de szerintem egy nagyon jófej, nyitott és érdeklődő valaki - tehát osztályszinten, osztályfőnök részéről csak pozitív tapasztalataim vannak..! És későbbről is, mert nem dobott fel a szüleimnek, mehettem hozzá később is, hogy mit csináljak azokkal, akik szivatnak, beszólogatnak. (Igaz, sok-sok tanácsot nem tudott adni, mert hát nem mozgott otthonosan a témában, de érted... jó, hogy volt!)

Osztály... Hát, ez vegyes.

A fiúk nem tudták, de valahogy megsejthették, meg hát középiskolában úgyis szekírozni szokás mindenkit, aki nem olyan, mint ők (nem kell ehhez melegnek vagy cigánynak lenni, elég ha aznap nem fehér, hanem zöld pólót vettél fel vagy szereted a kelkáposztát) - szóval 9.-ben megszaporodtak a beszólások.

Nem voltam fiús alkat, inkább androgün-zavart megjelenésem volt, ebben kerestek kapaszkodót. Napi szinten szóltak be a külsőm miatt, valamit tudhattak az egyik lánytól, aki afféle kapocsként működött a mi kisebb társaságunk és közöttük. De nem tudom. Mindegy, rég volt, elmúlt.

Ez a mi kis társaságunk, mint utóbb kiderült, nagyon nyitott, szelíd és rendben van. Persze akad egy-két nagyon morcos ember (ld. a "kapocs"), aki simán az arcomba mondta, hogy aberrált, deviáns undorító izé vagyok, de a többiek nem.

Ahhoz képest, hogy csöndben voltunk, szerintem majd' mindenki tudta-sejtette rólam és tudomásul vette. Azt nem tudom, magukban hogy rendezték el a dolgot, de amikor utolsó másfél évben itt-ott előbújtam, kb. mindenki úgy reagált, hogy "oké, jól van... most akkor mi van?". Sőt, egyik esetben ott hümmögtem pár percig, mire végül az a lány kibökte a helyettem is, hogy "jó, tudom, te a lányokat szereted, én meg itt bunkózom, állandóan a f.szimról mesélek...", aztán közölte, hogy igaz-igaz, abbahagyja a nyáladzást. :D

Volt olyan, hogy kiránduláson félálomban közöltem valakivel, mire visszazuhant az ágyába, és annyit mormogott, hogy "ööö jól van, mindenkinek megvan a maga hülyesége, én meg animéket nézek, tudod" és ennyi, aludt tovább. :D

Nem azt mondom, hogy mindenki pozitív volt, mert igen sokat szivattak egyesek és csodálom, hogy nem borultam ki - de akikkel naponta elvoltunk, együtt jártunk menzára, programokra sulin kívül, stb. - azokkal jól megvoltunk, és mondhatom, hogy természetesen kezelték a tényt.

Osztálytárssal nem jöttem össze, de utóbb kiderült, hogy akit nagyon kedveltem (és anno el is mondtam neki), az akkor nagyon zavarba jött, mert neki is voltak ilyesmi gondolatai, csak pont nem felém irányultak stb. És évekkel később bújt elő, nekem. :DDD

Egyébként felé elég nyitott voltam meg őszinte (most is az vagyok, csak a nyomulás ugyebár nem menő) és 0-24 verseket írtam, meg leveleket, tiszta nyálas romantika stb. És ezekből küldtem is neki, amikor éppen nem akadt a torkomon a szó. De így nyíltan, hogy többiek előtt... olyan nem történt. Azért arra figyeltem. (Bár most, hogy idősebb vagyok, ha visszamehetnék az időben... nem bújkálnék ennyire. Ha egyszer ki akar jönni valami szó, és ott van pár ember, hát hadd jöjjön. Bár ehhez az kell, hogy acél legyen a bőröd alatt, ha esetleg beszólnak. Jó erős lélek, máskülönben hosszú évek és agónia.)

20 vagyok.

*Ha érdekel, megírom privátban, mire gondolok az [egyéb] alatt. Bár nem igazán releváns információ, ha csak a középiskolai éveket nézzük, magában.

Egyébként a srác hazudós-tanácsai helyett én inkább azt mondom, hogy ne hazudj, hanem hallgass. Hazudni, pl. azt, hogy "húdeteccikezapasi", egyrészt azért marhaság, mert magadnak is hazudsz - és azért valljuk be, elég sokszor jön elő a téma, szóval be lehet tőle reccsenni, de alaposan. Másrészt pedig... előbb-utóbb felhalmozódnak a füllentések és már nem igazodsz ki rajtuk.

Összességében lelki nyomás.

A legjobb az, ha nem hazudsz, hanem... nincs véleményed (mert egyébként lányokról volna elég). Ennyi.

A hallgatás valamivel kényelmesebb, egyszerűbb, nem terheli meg annyira az embert.

Ha már egyszer megtartod magadnak ezt a szexuális orientáció infót, magadról.

(Egyébként meg nem értem... nők homoszexualitásával nincs gond, férfiakéval meg van? Hahó! Mindkettő homoszexualitás. Ha úgy tetszik, mindkét eset b*ziság, de keményen. :DDD :/)