Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Biszex vágyaim lehetnek a tinikori élményem miatt?
Mikor szüleim elváltak egy új pasija lett anyukámnak. Akkor voltam 13. Az új családban volt szintén gyerek. Akkoriban is vékonyka voltam. A srác 3 évvel idősebb volt nálam. Sokszor ő kellett vigyázzon rám. Nos ezeken a napokon történt, hogy egyszer kérdezte vertem-e a farkamat. Mondtam, hogy nem. Erre megmutatta és kitalálta verjük ki egymásnak. De főleg ő szerette nekem kiverni. Ez kb 1 évig ment így kb heti 3-4x hisz ha egyedül voltunk ő ezt mindig bedobta.
Ez az előzmény.
Azóta eltelt sok idő de mostanság eszembe jutott ez és az is milyen lenne ha más srác verné ki. Sose volt ilyen azóta hogy ez végetért. Szóval hogy lehet, hogy ez a vágy feltört? Emiatt lenne?
Szinte biztos, nekem hasonló történt.
13 voltam énis legjobb barátom, osztálytársam fűzött hogy ő tökre ki próbálná milyen szopni meg pisit kóstolni ilyesmi, aztán 2hét alatt rá vett. Majd órák után nem mentünk haza hnem maradtunk csengő után a wcbe és először le szoptuk egymást amit imádtam nem volt büdös, és alig volt sós, azaz fasz íze ráadásul nagyon finom puha kis hús volt, állt neki így volt kb 10cm és 1,5cm vastag
Utána ő engem. Valahogy én jobban szerettem szopni mint h ő engem. (ma imádom a nő szól viszont fiút mint én tehát 20 és alatta szívesen szopok ha vékony a srác és nem tul nagy de borotvált a pénisze.)
Szoval utána pisit is próbáltuk, nem jött be ugyanís nemtudtuk hogy minél sargabb annál erősebb sós ízű.
Ezután 8. Végéig nsgyon sokszor volt hetente 2-3x de max 2 3 hetente mindig. Tehát viszonylag sokszor voltunk nála.
Én szoptam öt, és nyaltam néha aztán ő szopott engem.
De ez jó én nem bánom hogy ez megtörtént. Éld ki a vágyaid.
23f vagyok most. Ha bárki is ír csak olyan aki Gyáli v Vecsési az van nagyon közel és helyem úgy sincs csak autó.
Nem kizárt, hogy ez hozzájárul ahhoz, hogy biszex legyen valaki.
Magamból kiindulva, 13 évesen egy haverommal kivertük egymásnak. Akkor ezt egy jó poénnak gondoltam, és a kíváncsiság számlájára írtam. Később, a csajozós korban, egyre többször jutott az eszembe, hogy milyen jó volt egymásnak kiverni. Szex közben el kezdtem irigyelni a csajokat, hogy szopnak, és meg is dugom őket. Milyen lehet a faszt a számban, fenekemben érezni? A huszas éveim elején aztán mindezt kipróbáltam, és imádtam minden pillanatot, amikor egy fasz volt bennem. Azóta több pasival voltam, sőt volt egy akibe egy kicsit szerelmes is voltam.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!