Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Srácok, ti mit tennétek a helyemben?
Van egy lány (19 éves, én 20) csoporttársam, akivel ebben a félévben közös órára kezdtünk járni, többször beszéltünk, voltunk együtt bulizni, majd nálam aludt koliban. Szobatársaim nem voltak benn azon a hétvégén, igy miénk volt a szoba és végül egymásnak estünk. Pár alkalommal még ez igy megtörtént és szerettem volna megbeszélni vele hogy akkor ez most mi is, kapcsolat vagy csak szex kapcsolat, majd kiderült, hogy van egy idősebb (34 éves) "barátja" akivel hasonlóan alkalmanként le szokott feküdni és az Ő részéről teljesen rendben van hogy velem is lefekszik.
Nem igazán tudtam hova tenni ezt az egészet, igy 2 napja gondolkodom mi legyen a továbbiakban, mert egyébként szép okos, kedves, törődő lány, aki ilyen tipikus "barátnőnek való alapanyag" (ezek mellett a szex is eszméletelne jó) és én szivem szerint többet akartam volna, mint egy ilyen háromszöget.
A lány elsősorban igy szeretné folytatni mert már régebb óta ismeri azt a csávót és elég jó viszony kialakult közöttük meg elvileg vevő valami olyan dologra a szexben amit eddig csak neki mert elmondani (nekem sem mondta még el, igy nem tudom mi lehet az)
Szerintetek mi legyen igy ebből? Hagyjam a fenébe? Vagy fiatal vagyok, keressek mellette én is mást ha meg lehetőségem van vele is folytassam?
Magyarán haver szerető vagy a távol lévő pasija mellett. A pasijához képest még alig ismered, lényegesen rosszabb a "pozíciód" mint a pasijáé, akihez ki tudja miért kötődik.
Speciel én azt tenném, hogy folytatnám lazán háromszögben és amikor a lánynak is lesznek érzései a szimpla testi vonzalom, vágy mellett akkor próbálnám egy irányba billenteni a dolgot. Most még túl korai hozzá a dolog. Te sokkal jobban "beszerelmesedtél" a csajba, mintsem ő beléd.
Neked ez a barátnőnek való alapanyag?:
"az Ő részéről teljesen rendben van hogy velem is lefekszik"
Van gond a toronyban ugye?
Komoly kapcsolatot azóta nem igazán tudok elképzelni, pedig előtte teljesen egyértelmű volt számomra hogy ebből lehetne több is.
Azóta ismét találkoztunk és beszéltünk (szex nem volt), és annyit mondott erről az egészről, hogy ő volt neki az első és többször nyújtott neki lelki támogatást is és adott jó tanácsokat ezért neki már olyan mint egy jó barát extrákkal… (azt hogy miért akar vele továbbra is lefeküdni még mindig nem akarta elárulni, hogy mi az a plusz amit nyújt a csávó)
Beszéltem pár haverommal, ők azt tanácsolták keressek mást csak szexre, vele folytassam majd mondjam el neki hogy mással is lefekszem és nézzem meg hogy reagál rá.
Ezzel csak az a baj hogy annyira nem vagyok oda az alkalmi kapcsolatokért, azt meg nem igazán tudom elképzelni hogy több csajjal is kavarjak egyszerre
#7 ha arra gondoltok a haverjaiddal hogy na ettől biztos féltékeny lesz a csaj és ezért otthagyja a pasit akkor csalódni fogsz. Érzelmileg kötődik hozzá, őt fogja választani.
Ha meg arra gondolsz, hogy miközben vele komolyat próbálsz meg de már az elején kezdj el nagyüzemben félrekúrni... - asszem' te is látod ebben az ellentmondást.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!