Én miért nem kellek senkinek?

20 éves srác vagyok, biszexuális (fiú preferenciával). Viszont valamiért én senkinek se vagyok elég jó komoly kapcsolatra (a kalandok meg nem hoznak lázba). Mindegy kinél próbálkoztam, az eredmény mindig visszautasítás volt. Sose kellettem senkinek.

A dolog érdekessége az, hogy a családom, a barátaim, sőt még azok is, akik visszautasítottak, azt hajtogatják nekem, hogy kedves meg értelmes/okos vagyok. De egyre inkább azt érzem, hogy csak hazudnak nekem, hogy ne érezzem magam olyan rosszul. Elvégre, ha tényleg olyan jó lennék, ahogy állítják, akkor valakinek már kellettem volna, de a tapasztalatok az ellenkezőjét mutatják.

Egyre inkább azt gondolom, hogy csúnya (a külsőmre életemben kétszer kaptam dicséretet nem családtag részéről) és buta vagyok. Talán meg is érdemlem, hogy sose legyen senkim.

Azért szomorú a dolog, mert én tényleg próbálkozok. Fenn vagyok társkeresőkön, járok LMBTQ+ témájú csoportokba és még sincs semmi. Tehát azt nem lehet állítani, hogy ne próbálkoznék.

Mégis mit csinálok rosszul? Miért nem kellek senkinek? Vagy egyszerűbb lenne elfogadni, hogy nekem az a sorsom, hogy egyedül rohadok meg?

A környezetemben egyre több embernek van/volt már kapcsolata és lassan, de biztosan ki fogok futni az időből.

Mit kellene tennem?