Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Fiúk, vertétek együtt suliba?
Általánosban nekem is volt olyan élményem, hogy a délutánra kiürült tornaterem sarkában egy padon előkerültek a jobb csaj osztálytársak mint téma, és kivertük egymás mellett.
Aztán később öltözőben is megesett, hogy versenyt rendeztek a fiúk. 5 WC volt egymás mellett, a középső 3-ba ment be 3 fiú, a két szélsőből kukucskáltunk alul-felül, hogy ki hogyan csinálja. Sajnos ebben csak nézőként vettem részt.
Általánosban úgy felső tagozattól rendszer volt nálunk, hogy tanulószoba -
(értsd, tanítás után, délután úgymond napközi nagyobbaknak :D )
- alatt kimentünk a wc-re, és többedmagunkkal kivertük egymás mellett. 2 piszoár, 2 fülkés wc volt.
Általában mindenhol volt valaki :D
Ezen kívül osztálytársakkal/haverokkal vertük erdőben, és volt egy srác haverom, egy évvel alattam, akivel még pornót is néztem együtt mikor átmentünk egymáshoz.
Ez nagyjából úgy 10 éves sztori, pár évig tartott amíg ki nem jártuk az általánost. Utána szokás szerint széjjel ment mindenki, azóta se történt hasonló.
"Fiúk, vertétek együtt suliba?"
Egymást simán! Mi időnkben még meg sem fordult a fejünkben!!!!!
Csak nálatok divat unalmatokban, vagy mer nem mertek egy nőhöz közeledni.
Szerencsétlen!!!!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!