Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
A pszichológusok mind könnyen kezelik a homoszexualitást?
#11, Már a 4-ben sem volt benne, a 3-ban nem vagyok biztos, de mindegy is...attól, mert SZERINTED lelki betegség, a pszichológia és az orvostudomány ebben a kérdésben más eredményre jutott.🤷🏻♀️
A te logikád mentén most izgulhatunk, mert mi van, ha a "b.zilobbi" után a pszichopata-lobbi jön.(?)
A Tudomány lényege, hogy kutatnak, megfigyelnek, és az alapján változtatnak az álláspontjukon, ezért van az, hogy amit pl.: szüleink egy formában tanultak meg az iskolában, az unokáink még csak hallani se fognak róla, mert az álláspont és az ismeretek sosem állnak meg egy helyen. Azt is érdemes észben tartani, hogy sokáig az Egyház(ak) befolyásolta a tudomány működését, ami így visszatekintve lehet, hogy egyáltalán nem volt jó hatás, mivel az egyházi álláspont mindennek a változatlanságát hirdette. A homoszexualitás is egyházi érdekből került betegstátuszba, mert ugye a papok hatalma nagyobb mint a józanész. Amikor a tudomány elkezdett megválni az egyházi befolyástól, a homoszexualitás is törölve lett. Érdekes, hogy a kereszténység előtti népek nagy része nem igazán foglalkoztak azzal, hogy a melegeket kitakarítsák társadalmukból, akkor lehetett élni nekik. Az nem biztos, hogy minden nem-ábrahámi vallású nép követte ezt a mintát, de még nem hallottam konkrét homofób népek nevét.
Sajnos, a 12-esnek van egy rossz hírem, bár ez nem az lgbt+ emberek jogaiért való küzdelmet minősití, mert ők is megvetik, de van egy bizonyos "M.A.P." azaz "Minor Attracted Person" mozgalom, akik a gyermekmolesztálás jogát követelik a North American Man and boy love Association szövetségét élvezve. Mivel a homofóbok szeretik a pedofilokat is belekeverni at LGTB+ mozgalmakba, hiába megvetjük mi is, ezt gyakran fogják ellenünk kihasználni. Szóval taktikázz úgy, hogy ezt nem felejted el.
Tisztában vagyok vele, igen....
A parafíliás rész is változott a DSM-5-ben a 4-hez képest is.
Akik szeretnek csúsztatásokkal operálni, ők nyilván ordítva jönnek majd az ilyen szempontokkal, hogy "...akkor a pedofil sem beteg" - holott de, és az is marad, mert bár ő maga nem (feltétlenül) szenved a tüneteitől, másnak szenvedést okoz, akkor is, ha akkor és ott neki esetleg "jó".... ez nem valid, mert sosem lesz rendben a kölcsönös beleegyezés kritériuma.
Menj el nyugodtan pszichológushoz, és beszélj bátran arról, ha azonos neműek is vonzanak. Az embereknek kb 70%-a biszexuális, és csak a környezet tiltása miatt nem jut eszükbe az azonos neművel való kapcsolat. Semmi baj nincs veled - és ezt a pszichológus is tudja.
Ha meg csak és kizárólag a saját nemed vonz, hát, az sem nagy cucc. A legfontosabb, hogy megtaláld az életben a lelki társadat. És ha az azonos nemű, ne érezd zavarban magad.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!