Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Miért csinálja ezt velem?
20 éves bi srác vagyok.
Még tavaly barátnőm volt.
Egyszer ott volt nállam a barátnőm és áthivtam a legjobb haverom, aki magát heteronak vallja, gyerek korunk óta jóban vagyunk és nekem nem közömbös.
Addig is próbálkoztam nálla, de mindig lekoptatott.
Na és ezen az estén full lerészegedtünk és alvásra került a sor.
Hogy-hogy nem úgy alakult hogy együtt aludtunk.
És arra ébredtem hajnalban hogy benyomta a farkát a seggembe a haverom.
Kb 4-5 gyengéd lökést éreztem, ekkor megfogtam és lelöktem az ágyról.
Ekkor nem akartam semmit, hiszen félrészegek voltunk és barátnőm volt.
A következő hónapokban nem mondott erre semmit, mikor számon kértem, avval magyarázta hogy nem volt magánál.
Karácsony körül szakitottunk a barátnőmmel.
Ezután is próbálkoztam a havernál. (legyen Ádám)
Ádám viszont mindig azt mondta hogy hagyjam már, ő nem érez semmit irántam, csak részeg volt.
Multak a hetek és Ádámnak barátnője lett.
Februárban viszont elutazott a barátnője vidékre 2hétre.
Ekkor Ádám átjött és felvetette hogy maszturbálhatnánk közösen pornóra.
Ez meg is történt 4-5 alkalommal, de hiába próbálkoztam, csak annyit engedett hogy közben megérintsem a farkát.
Utolsó alkalommal viszont megkérdezte hogy szeretném e ha beleélvezne a számba, rögtön igent mondtam.
Ezután visszajött a barátnője, hiába mondtam neki hogy megismételhetnénk ezt, egyszerűen lerázott, és nem is akarat velem találkozni.
4-5 hónapig nem találkoztunk, csak neten beszélgettünk néha, a koronavirusra fogta, hogy amiatt nem akar találkozni.
Végül július elején felhivott, átjött.
Leittuk magunkat és lefekdtünk aludni.
Másnap másnaposan felkeltünk és Ádám azt magyarázta hogy milyen rossz emlék lesz ez a találkozás, mert milyen szarul van.
Ekkor elkezdett taperolni, aminek a vége az lett hogy megdugott, de kőkeményen. :D
Kb 1 órán át sexeltünk, ami alatt én 3x elélveztem, annyira élveztem.
Végül ő a seggemben ment el.
Ezután viszont újjab egy hónapig nem beszéltünk, majd 2hete átjött hozzám.
Mikor szóbahoztam a sexet, annyit mondott hogy egyszeri kaland volt.
Most akkor mi is van? :D
5x recskáztunk közösen, egyszer berakta pár húzás erejéig, amit ugye elutasitottam, illetve mult hónapban rendes sex is volt.
Ennek ellenére nem érez semmit, mert ő hetero?
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Ha ő heteró,akkor én is!!!!🤣
leszbikus nő

Csak azért volt veled, mert nem volt épp barátnője, aki kielégítse.
Te meg jó voltál erre, hogy helyettesítsd a barátnőjét.
Nekem is van ehhez nagyon hasonló dolgom, egy volt osztálytársammal, csak itt ő akarja nagyon a dolgot, amikor épp nincs barátnője.
Engem is csak arra használ hogy kielégítsem, mikor nincs senkije.
Amúgy meg semmi.😄😉
18f
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Utolsó:Valaki akármennyire be van indulva sosem csinál semmit egy férfivel,ha amúgy heteró,arra mérget vehetsz!!
egy leszbikus 😘

Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!