Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Ezek szerint leszbikus vagyok?
23 éves lány vagyok, és volt már barátom. Most egy fél éve nincs senkim. Nyár elején összebarátkoztam egy lánnyal jóga táborban, és a tábor után is tartottuk a kapcsolatot. Egyszer együtt mentünk bulizni, ott tudtam meg, hogy ő biszexuális. Én soha nem gondoltam még lányra úgy, ezért nem gondoltam, hogy lennének ilyen hajlamaim. Buli után nálam aludt, és hát lefeküdtünk (vagy nem tudom hogy mondják ezt lányoknál, de szájjal és újjal kielégítettük egymást). Kicsit volt már bennem alkohol, gondolom ezért mertem belemenni. Viszont tetszett, és úgy éreztem a lányt is egyre jobban kezdem megkedvelni. Utána megtörtént még egyszer a dolog, és úgy éreztem kezdek beleesni. Ettől úgy megijedtem, hogy megszakítottam vele minden kapcsolatot. Őszinte voltam vele, megmondtam, hogy nem gondolom helyesnek ezt, mivel kezdek többet érezni barátságnál, és ha megtudnák a szüleim, kitagadnának, ők ezt egyáltalán nem tolerálják. Nem haragudott meg, elfogadta, de bánta. Azóta nem találkoztunk, viszont nekem azóta is eszembe jut, sokszor gondolok rá, sokszor maszturbálás közben is és legszívesebben vele lennék. Ez azt jelenti leszbikus vagyok, annak ellenére, hogy nem akarok az lenni? Ti mit tennétek? Hogy tudnám kiverni őt a fejemből, és újra "normális" lenni, hogy csak a férfiak érdekeljenek?
L/23
Lehet, hogy bi.
ha csak azért akarod kiverni a fejedből, hogy újra "normális"legyél, nagy butaságot csinálsz.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!