Szerintetek a kései szüzek kivel oszthatják meg a problémájukat?

hát akkor megérdemlem ezt a sanyarú sorsot hogy szűz vagyok még,nagyobb bajom sose legyen komolyan mondom!:))

nekem legalább van pasim,és ha készen állok rá elveszíthetem vele,de te reménytelen eset vagy ember, egyik nőnek sem fog kelleni ilyen pasi aki itt siránkozik hogy még szűz ahelyett hogy tenne valamit,ismerkedne páldául...de igazad van keress hasonló "sorstársakat" és sirassátok együtt a szüzességeteket:)

Sajnos nekem sincsen kivel megosztani a családtagokon kívül ezt a dolgot. Bár ha lehet, akkor nem is akarom előttük ezt a témát felhozni, mert sajnos úgysem tudnak segíteni ők sem, még ha együtt is éreznek velem.

Én azt nem értem, hogy aki nem érez együtt velünk, az vajon miért olvassa az ilyen kérdéseket, írásokat? Miért múlatja vele az időt feleslegesen? Mert ez azt sejteti, hogy nem érdekli a dolog. Jó, rendben van, megértem, de akkor akiknek ez nem gond, vagy nincsenek benne ebben a dologban, akkor azok inkább ne írjanak semmit, sőt ne is olvassák el!

Meg sokan azt is írják ilyen témáknál, hogy "nem itt kellene panaszkodni". Hát, ez éppen egy olyan oldal, ahol bármilyen kérdést fel szabad tenni. Ugyanígy én is kérdezhetem azt, hogyha nekik minden ilyen jól megy, akkor miért olvassák ezeket a sorokat?

A másik dolog pedig az, ami az előbbiekkel össze is függ. Ez egy olyan probléma, ami egy következmény, és amelynek sok oka lehet. Nyilvánvaló, hogy mindenki, aki hasonló helyzetben van, azért ír ide, mert nem tudott változtatni a problémáján! Ezt pedig nagyon sokan nem veszik figyelembe! Ez egyáltalán nem úgy működik, mint például egy boltnál, hogy ha nincsen valami, akkor elmegyek, és megveszem, és már meg is oldottam a gondomat. Aki például úgymond "nem előnyös" kinézetű, és/vagy félénk, zárkózott természetű, az már szerintem nem fog tudni ezeken változtatni! Mindenkinek van egy bizonyos karaktere, tulajdonságai, külső és belső szempontból. Sajnos, azt is lehet mondani, hogy rossz lapokat kaptunk a sorstól, mert nyilvánvalóan nem mi választottuk ezt a helyzetet, amiről a kérdés szól. Vagyis mi húztuk a rövidebbet. Arról nem is beszélve, hogy ebben a mai idióta világban nagyon nagy "ellenszélben" kell élnünk, mert mindenhonnan az jön, hogy "élj a mának, ne törődj semmivel, kezdd el minél hamarabb, utána pedig csináld minél többször és minél több emberrel". Hát, ehhez eleve két ember kell, és a problémák sajnos itt kezdődnek. Aztán sok embernek emellett még ott vannak a mindennapi megélhetési problémák, és ez a kettő nem is csoda, hogy lelkileg, idegileg felemészti és összeroppantja az ilyen helyzetben lévő embereket.

utolsó,van sok értelem az írásodban,visszavonom amiket mondtam eddig,és sajnálom

de azt fenntartom hogy az önsajnálat semmin nem segít,csak még mélyebb depresszióba lök,és ezt saját tapasztalatból mondom

hány évesen vagytok "kései szüzek" ha szabad kérdezni?

Kedves kései-szüzek!

Én nem vagyok szűz, már jó pár éve, de azért szeretnék leszögezni valamit:

az, hogy megosztjátok a történeteteket egymással, azzal nincs baj. Jó, ha van kivel ún. sorsközösséget vállalni. De könyörgöm, ne essetek az önsajnálat hibájába. A kettő között nagyon vékony a határ, és könnyű rajta átesni.

Van egy olyan érzésem, hogy sok ember arra számít, hogy leírja a problémáját, megsajnálja őt valaki, és szánalomból elveszi a szüzességét. Na ez az, ami nem szokott működni. Az áldozatszerepet nem nagyon szereti senki.

Felmerülhet a kérdés, hogy akkor mit?

Megjegyzem, én se voltam soha egy túl nyílt, bulizós személyiség. Sőt, néha kifejezetten zárkózott vagyok. De ugyanakkor sikerült néhány embert magam köré gyűjtenem, akiket ha most felhívok, estére már egy kocsmában ülünk, és jót dumálunk.

Nem felvágásként mondom, de ha ilyen távlati dolgokban (márpedig az itteni írásokat nézve eléggé távoli célnak tűnik ez) gondolkodva éltek, nem fog megtörténni soha.

Osszátok fel apróbb lépésekre. Az első ilyen, hogy társaságot kerestek. Először, ha nehezebben megy, és tényleg senki (még egy osztálytárs, csoporttárs, vagy munkatárs sincs), keressetek egy hobbit, és lépjetek be egy Fb-csoportba, ami azzal foglalkozik. Nem hiszem, hogy ez a mai globalizált világban túl nagy feladat lenne.

Ha ez megvan, szűrjetek a lakóhelyetekhez közeli tagokra, majd azokra, akik szimpatikusak. De ez ne legyen erőltetett, mert az se jó. Csak lazán.

Baromi nehéz lesz kilépni a komfortzónából, de ha egyszer megteszitek, belátjátok, hogy baromi jó dolog.

Az a duma, meg, hogy "várok a megfelelőre" törlődjön ki a fejetekből. Az élet változik, folyamatosan alakul, ez egy aktív folyamat. Az aki VÁR, az pedig passzív, és elhalad mellette az élet.

És ami a legfontosabb: ne éreztessétek senkivel, hogy ennyire el akarjátok veszíteni. Mert ezzel megbélyegzitek magatokat, kb. olyan, mintha kiírnátok a homlokotokra, hogy "dugni akarok".

Előző vagyok:

és te mennyire fogadod el magadat?

16-os nagy okosságokat írt le,bocsi hogy én olyan durván fogalmaztam,de 21 évesen,kérdező szerintem még nem futottál ki annyira az időből,33 az már más kérdés,de nem hinném hogy reménytelen...egyébként ti miben érzitek a hibát?külső vagy a belső tulajdonságaitok?

9,11-es voltam

A 12-es és a 14-es vagyok. Ha ezt hibának lehet nevezni, akkor én nagyrészt a belső tulajdonságaimat okolom ezért a helyzetért.

Emellett szerencsém sem volt, mert annak idején egyetlen reménysugárként bíztam a társkereső oldalakban, mivel ezeken próbálkoztam, és még próbálkozok most is. De az sajnos köztudott dolog, hogy ott hogyan viselkednek a lányok, nők, - talán nem is kell ecsetelnem.