Én miért nem bántam meg, hogy egy idegen pasival vesztettem el a szüzességem?

15 voltam, tomboló hormonokkal, viszonzatlan szerelemmel, ocsmány külsővel. Meg sem fordult bennem, hogy várnom kéne a nagy szerelemre vagy hogy egyáltalán lesz valaki akinek én leszek a tökéletes... Nem arról van szó, hogy az első szembejövőnek odaadtam magam, mivel előtte volt kapcsolatom (az első, szóval eléggé komolytalan) ott akkor még nem éreztem késznek magam. Aztán jött egy srác buliban, szimpatizáltunk és belementem. (nem voltam ittas!) utólag visszagondolva sem bánom, sőt! Az tutira fâjna ha az első komoly kapcsolatomban vesztettem volna el azzal a sráccal.

Más csajok miért vannak úgy oda, hogy "az első nagyon fontos és örök emlék" meg hasonlók? Velem van a baj?

Amúgy egy nagyon lelkis, csendes lányzó vagyok..

20N