Hogyan bocsájthatnék meg magamnak?

24 éves lány vagyok és 22 éves koromig szűz voltam. Akkoriban volt egy rossz időszakom (nem ment az egyetem, anyagi problémák), ráadásul úgy éreztem, egy barátom sincs, mert mindenki csak akkor keresett, ha szüksége volt valamire, vagy azt akarta, hogy hallgassam meg. "békeidőkben" egyikőjükről se lehetett hallani, és bizony heteket töltöttem el úgy, hogy jóformán nem volt kihez szólnom. Depressziós voltam és halomra szedtem a nyugtatókat. Nagyon megviselt ez az egész helyzet, ezért lehet, hogy amikor az egyetemen egy srác beszédbe elegyedett velem, nem küldtem el, annak ellenére, hogy már első ránézésre sem tetszett, és ez a véleményem később, a beszélgetés folyamán sem változott. Nem értett a nőkhöz, tulajdonképpen semmiről nem tudott beszélni, bamba volt, cseppet sem jóképű, szóval egy szörnyű alak. Folyton a szexre célozgatott, és arra hogy menjek fel hozzá. Én meg amilyen hülye, érzéketlen, kába és benyugtatózott voltam, felmentem hozzá, ahelyett hogy gondolkodtam volna, csak néztem magam elé üresen :S a lakásán rögtön a hálóba ment és levetkőzött, aztán szólt nekem is hogy vetkőzzek le. Én is levetkőztem és az ágya szélére ültem, a lehető legmesszebb húzódva tőle. Utána rám feküdt és csókolgatni próbált, de annyira undorodtam tőle, hogy próbáltam elhúzni a fejem és a lehető legkevésbé megérinteni őt. Rémes, dohos szaga volt :S inkább becsuktam a szemem, hogy ne lássak belőle semmit, mert annyira gusztustalan és valahogy félelmetes is volt, bár mondom, akkor ezt nem érzékeltem, olyan voltam mint aki nincs is ott, vagy nincs magánál. Éreztem hogy párszor a bőrömnek dörgölőzik és azt mondta, ez így nem fog menni, annyira szűk és száraz vagyok, hogy nem tuda betenni. Ezután egy nagyon erőset nyomott és éreztem egy szörnyű szúró, lüktető fájdalmat és sikítottam, "magamhoz tértem" ettől a szörnyű érzéstől. a dolog után hazamentem de láttam hogy kicsit véres vagyok alul. Akkor esett le, hogy mit is csináltam, atyaúristen, odadobtam magam egy idegennek, és ezt már soha nem lehet visszacsinálni. Ennek már 2 éve, azóta sem nézek senkire, és még mindig, 2 éve mindennap sírok miatta. A egyetemet otthagytam egyébként és egy másikra kezdtem járni, másik városba is költöztem, azóta rendbe jöttek a dolgaim, kivéve ezt. Bárcsak visszamehetnék az időben, tudom, egy idióta ostoba liba vagyok, de nem bírok így élni, kitől várjam a feloldozást? Van-e egyáltalán?