Kezdőoldal » Szerelem, szex » Szüzesség » Mondjam? Ne mondjam? Mit...

Mondjam? Ne mondjam? Mit csináljak? Áááá első barát, első szex téma.

Figyelt kérdés

A barátommal két hónapja járunk. Előttem ő rendszeres szexuális életet élt: volt pár egy éjszakás kalandja ( főleg olyan emberekkel akiket már ismert régről ). Nekem ő az első barátom. Kint tanul Szegeden, ritkán tudunk találkozni, és az ő szülei nem tudhatnak még jó ideig a kapcsolatunkról, azonban az én őseimmel már megismerkedett, áldásukat adták ránk.

Sokszor mondta, hogy akar engem, most, valahol megpróbálta elpoénkodni, de úgy vettem észre, halál komolyan gondolta, csak nem volt biztos a reakciómban. Nem nagyon mutatja ki az érzéseit, ami engem kissé aggaszt, és néha úgy érzem, alábecsül, illetve lekezel, persze egyáltalán nem durván.

Volt többször, hogy beszéltünk a szexről, elmondta, ő mit szeret, megkérdezett engem is, bár nem tudtam semmit mondani, mert hát ugye abszolúte tapasztalatlan vagyok. Megbízom benne, és mondtam is neki, hogy olyannyira, neki adnám a szüzességem, persze még jó sokat várnék vele. A múltkor viszont tett egy kissé furcsa kijelentést, ami némileg elbizonytalanított.

"Tudod, én lehet, hogy nem bírok már várni. Szükségem van rá." ( a szexre gondolt. )

Nos, én igazán tiszta szívemből szeretem őt, és nagyon kíváncsi vagyok rá, de nem tartok ott - bár milliárdszor eljátszok a gondolattal - hogy lefeküdjek vele. Úgy érzem, nem fogta fel, hogy nekem EZ AZ ELSŐ, és nagyon fontos, meghatározó az életemben, komolyan kell venni, nem csak egy kis menetről van szó. Ráadásul nem két hónap után...

Tudom, hogy nekem kell megálljt parancsolni, de hogyan tegyem, hogy őt sem ijesszem el? Tudom, hogy nem szabad azért lefeküdnöm vele, mert azt mondja, ha nem, akkor elhagy. Nem is tenne ilyet szerintem. De mit csináljak, hogy az ő vágyai is kielégülést nyerjenek ( habár nem a szó szoros értelmében ) és nekem se kelljen ilyesfajta áldozatot hoznom?

L/16



2012. dec. 4. 19:05
 1/9 anonim ***** válasza:
petting?
2012. dec. 4. 19:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/9 A kérdező kommentje:

Hű.. hát eszméletlen késztetést érzek, hogy orálisan csináljam neki, de hogy ő lásson ott, és még csinálja is... Hát az kizárt, egyszerűen nem szeretném, tiszta anti -romantikus. Viszont én úgy érzem, ő ezt nem szeretné. Bár... hogy kérdezzek rá?

Attól tartok, hogy a " ha te láthatsz engem meztelenül, és is hadd lássalak téged " elvet követi. Hülyeség, de tartok tőle, akkor meg tök ciki:D

És, mégegy dolog. Tengernyi dolog van, amit meg kell ismernünk egymásból. Nekem túl gyors a tempó.

2012. dec. 4. 19:16
 3/9 anonim ***** válasza:

Mi a parommal masfel evig kibirtuk... ha 2 honap utan turelmetlenkedik a srac, ne is szeret igazan..annyira felszines az ilyesmi szerintem:-[

F20

2012. dec. 4. 19:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/9 A kérdező kommentje:
:( Ne már! Ezt nem tudom elhinni... :(
2012. dec. 4. 19:32
 5/9 anonim ***** válasza:

Neparazz azert miatta! Csak az elveidtol ne valj meg amiatt mert dughatneka van

2 honap meg nagyon keves, legalabb 6-7 honapig varj, mert fel evnel a fiatalkori kapcsolatok 50%a tonkremegy... ha addig elkezd balhezni, hogy miert nem teszed szet a labad, akkor fontosabb neki a dolog, mint az ep kapcsolat..

De amugy erdemes varni vele meg sokat, mert minel regebb ota vagytok harmonikusan egyutt, annal nagyobb lesz az osszhang, es annal jobb a dolog:) nekem elhiheted

Es mi az oka, hogy a szulei elott titkolni kell?

Am ha szeg3dre jar akk egyetemista? Hany eves?

2012. dec. 4. 19:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/9 anonim válasza:
én is pettingre gondoltam
2012. dec. 4. 20:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/9 anonim ***** válasza:

a petting kezdődhet ruhában is. mond el neki, hogy még nem szeretnél konkrétan szexelni, de azért a tipi-tapi, simi mehet :) hidd el, az sokat segít ellazulni meg hogy mondjam.. szóval az intimebb dolog mint maga az aktus szerintem, mert ilyenkor megengeded, hogy azt és ott csináljon neked akármit, ahol akar :D

a petting pedig mindig ruhában kezdődik, tehát az is a light és bevezető formája. :)

16L

2012. dec. 5. 15:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/9 anonim ***** válasza:

Legalabb mondhatta volna ugy, hogy "Nem birok mar varni, szuksegem van RAD!" de ugy nez ki csak szexre kellesz.

Tudasd vele, hogy neked ez fontos, ha ertelmes es jol reagal, var es megert!:-)

2012. dec. 6. 02:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/9 A kérdező kommentje:

Mondta már, hogy konkrétan ENGEM akar, és RÁM van szüksége, de megérti, hogy nekem ez még korai. A ruhás dolog már megy javában....:P Egyenlőre én még itt tartok, és szerintem ő is megelégszik ennyivel egyenlőre. Ha igazán szeret, akkor még kevesebbel is beéri reklamáció nélkül...

Köszi emberek az értelmes válaszokat!

2012. dec. 6. 11:47

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!