A barátommal készültünk az első együttlétre. Sajnos rosszul sült el. Ahogy elkezdte nagyon fájt, jött a könny a szememből, nektek is ennyire fájt?
Azért nem egészen normális,hogy ennyire fájt.
Nekem abszolút nem fájt,de eleget is "dolgoztunk" előtte érte.Hónapokig csak pettin volt.Ujjazás 1-2-3 ujjal,hogy kitáuljak,így aztán semmi kellemetlenséget nem éreztem,Nem szabad egyből belecsapni a lecsóba.
Szia!
Nekem is nagyon fájt az első. Előtte még egy szaros tampont sem tudtam felrakni magamnak, mert annyira szűk voltam, így hát az expáromnak még az ujjazást sem engedtem, mert anniyra fájt. Olyannyira szűk voltam, hogy az első négy alkalommal még vérezgettem is. De azóta (kb. 6 éve) ennek már szerencsére nyoma sincs.
Nyugi nekem is fájt, és csak kb 4. alkalommal jött össze ugy igazán a szex, és pedig volt előtte majd 1 év petting
Szerencsére a párom megértő volt, és ez a lényeg:)
Nekem is nagyon fájt, véreztem is utána.
Pár napig csak ujjazás volt 1, vagy 2 ujjal.
Aztán megprobáltuk, nagyon fájt, ugyhogy körülbelül ugy 3-4 cm-re sikerült beraknia, kivette, és másnap ujra megprobáltuk, akkor is eléggé fájt, de ki be rakta, és egyszercsak bement teljesen, és onnantól még egy kis ideig fájt, aztán már alig éreztem.
Nagyon sok lánynak van vaginizmusa, úgy, hogy nem is tud róla. A hüvelybemenet görcsösen összeszorul, a kisujj sem megy fel, a behatolás vagy annak kísárlete fáj, a lánynak olyan, mintha késsel próbálnának meg behatolni, a fiúnak meg, mintha falba ütközne.
Kellő türelemmel és tágítással idővel elmúlik.
Linkek:
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!