Fiúk, ti összejönnétek egy olyan (keresztény) lánnyal, aki házasság előtt nem szexel?
Ja, és tanulságként egy történet:
Volt egy pasi, akiért több, mint egy éve teljesen odavoltam, de nem volt köztünk semmi, csak egyértelműen tetszettünk egymásnak. Rajtunk kívül álló okok miatt nem jöhettünk össze (tilos volt az adott helyzetben), és egy kicsivel idősebb is volt nálam, de nem sokkal. Aztán végül letettem róla, de valahogy mégis mindig vonzott a gondolat, rengeteget fantáziáltam róla, vágytam rá, hogy majd talán egyszer. Nagyon jól el is tudtunk beszélgetni, egy hullámhosszon voltunk, stb. Aztán egyszer úgy adódott, hogy lefeküdtünk. Én előtte csak egy sráccal voltam, akivel csodálatos volt a szex, de más miatt szakítottunk akkor egy időre.
Szóval végül kiderült, hogy akármennyire is odavoltam érte, egyszerűen nem illünk össze szexuálisan. Rosszul nyalt, a szexből pedig alig éreztem valamit, annyira kicsi volt neki. Tény, hogy ittunk is kicsit, de ezt akkor sem kompenzálja semmi. Pedig a csábításban isteni volt, és minden másban is.
Ma azzal a sráccal vagyok újra, akivel csodálatos a szex. Nem bírtuk egymás nélkül, kompromisszumokra jutottunk a másféle dolgokban. Vele tudom elképzelni az életem.
27 hát no comment na jó mégis:
nekem legalább van agy is a fejemben és nem kong az ürességtől:) nem biztattam senkit semmire csak annyit szoktam írni h 17 éves kor nálam a határ onnantól sztem totál elfogadható de 16 is bele fér ez hol biztatás ha már ennyire értelmes vagy h "nem kellett volna" de azért lenyomod az entert ? pár év múlva próbáld meg újra. :) mellesleg: ha vki meggyőz az én véleményem akkor nem gondolod h több közöm van az értelmes válaszoláshoz mint neked aki olyan hülyeségeket állít h a szex nem feltétlenül a része 1 kapcsolatnak ?:D
#27
Nem Mókus védelmében, de ha már valakit megítélsz a véleményei alapján, akkor legyen benned legalább annyi gerinc, hogy te is vállalod a Nick-nevedet. Nekem is azért látható a Nickem, mert felelősséget vállalok minden egyes válaszomért. S minden tiszteletem azoké aki hasonlóképp teszi, az anonímeknek meg kuss a sötétben!!
Én egy ilyen nő vagyok. Katolikus, és nem szexelek házasságig. És nagyon szerencsésnek érzem magam, amiért sikerült találnom egy ugyanígy gondolkodó és élő férfit.
Azoknak meg, akik azt hiszik, hogy a katolikusok szerint bűn a szex, azt üzenem, hogy hatalmas tévedésben élnek. A katolikusok szerint a házastársak közötti egység az egyik legszentebb, leggyönyörűbb dolog. Egyszerűen csak arról van szó, hogy ez a férj és a feleség közti szeretetkapcsolat elmélyítésére szolgál, és nem egy még egymás iránt nem teljesen elkötelezett szerelmespár testi vágyainak a kielégítésére.
22/L
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!