Mit csináljak, ha nem bírom ki még 3 hónapig, hogy ne feküdjek le a barátommal? Voltatok hasonló helyzetben?
1 hónapja vagyunk együtt, de teljesen meg vagyok őrülve érte, mert tündéri. 100%-ig bízok benne, de a legjobb barátnőm, akinek minden tanácsát megfogadom, mert mindig igaza van, mivel idősebb nálam és ezáltal tapasztaltabb is, azt mondta, hogy még legalább 3 hónapot várjak vele, ha jót akarok. Komolyabban is belegondoltam (alapból nem feküdtem volna még le vele, legalább 2 hónapig) és teljesen igaza van, hogy várjak, de addig mit csináljak, ha teljesen be vagyok indulva és egyszerűen képes lennék letépni az összes ruhát a barátomról? Legutóbb mikor próbálkoztam, akkor leállított, mert egyik haverjának mesélte, aki a legjobb barátnőm barátja, hogy nem akar semmit elsietni, mert az előző barátnőivel is az volt a baj, hogy túl korán feküdtek le és ezért szakítottak. Azt is mondta, hogy nagyon szeret és nem szeretne engem ilyen hülyeség miatt elveszíteni. Ezt abszolút értékelem és nagyra tartom, hogy képes visszafogni magát az érdekünkben, de 3 hónap rengeteg idő és fogalmam sincs, hogy addig mit csináljunk, ami csillapítja a kedélyeinket.
Szájjal már kielégítettem, nem azért, mert erőltette volna, hanem szerettem volna örömet okozni neki, ami sikerült is. Egy ideig talán ez is elfogadható, de biztos vagyok benne, hogy ő fogja bírni, de én nem.
Tegnap este nála voltam és mondhatni meleg helyzet volt.
Először csak ujjal, majd szájjal izgatott és azt hiszem, hogy sikerült is neki. Már bontotta ki a gumit, mert rábólintottam, hogy szeretném és fölöttem támaszkodott, miközben én félmeztelen feküdtem az ágyon. Akkor kérdeztem tőle, hogy "Nem túl korai még?", mire ő a szemembe nézett, elmosolyodott és azt mondta, hogy "De.". Aztán eltette az óvszert és csak szimplán bebújt mellém a takaró alá és felöltöztetett.
Ezzel az egésszel tényleg csak az a baj, hogy én várnék még, akár 1 évet is, de amikor látom rajta, hogy ő nagyon szeretné és nincs kielégülve, akkor lelkiismeret furdalásom lesz, hogy miattam csinálja ezt és ez olyan, mintha szórakoznék vele. Nem akarom bántani, mert tényleg nagyon szeretem.
Tudom, hogy ott az orál és ki is használom, de egy idő után már nem lesz elég és akkor végem van...
Én 16 éves vagyok és ő az első IGAZI barátom. Még szűz vagyok.
Ő 20 éves és előttem két komolyabb barátnője volt.
Nyilván nem számolom napra pontosan, hogy 3 hónap, annyira foggyos nem vagyok.
A barátnőmtől nem függök. Nyilván a saját döntéseim alapján élek, de ő nagyban befolyásol.
Egészen addig biztos voltam most abban, hogy én le fogok feküdni vele a hétvégén, amikor nála alszok, amíg egy másik barátnőm el nem mondta, hogy ő hogy élte meg és teljesen elbizonytalanított. Szóval én már lefeküdnék vele, de a lelkiismeretem/belső hangocska azt mondja, hogy még ne, pedig semmi oka nincs ezt mondani, max. az idő miatt, hogy még korai lenne.
Ha 3 hónapot nem is, de egyet még mindenképpen szeretnék várni.
Meddig mehetek el? Hol hagyjam abba, hogy ne legyen "rossz vége"? Nagy szemétség felizgatni valakit és nem kielégíteni? Leginkább ezért lenne bűntudatom, hogy felizgatom, aztán hagyom. A múltkor is volt valami hasonló eset, de 5-10 perc öri-hari után szent volt a béke és újra izgattuk egymást, aminek orál lett a vége. Sajnos tegnap is ez volt és közel szex lett belőle.
Az jár a fejemben, hogy ha legközelebb együtt leszünk, akkor nem fogok tudni nemet mondani. Ő is mondta, hogy igyekszik visszafogni magát, de nem sokáig fogja bírni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!