Mit gondoltok mit tehetne egy magamfajta szűz lány (20éves) ebben a nekem nem túl könnyű helyzetben?
elöb írok egy csöppet magamról és róla utána lesz pár kérdésem légyszike válaszoljatok rá.Sza lnekem elöte úgy értem a mostani kapcsim elöt volt egy másfél éves kapcsim egy nálam 7 évvel idősebb pasival.Akivel sosem feküdtem le semmi nem volt félév után volt csak pettin is csak ebben ő volt az első de sosem nyúlhatott be!Aztán elváltunk nem működött de csak azért mert nem volt szex sosem erre már rájöttem.De én nem voltam kész rá hogy vele megtegyem sosem éreztem azt amit ezzel a mostani kivált belőlem. ő is 25 éves angolt tanit egy felső intézményben ahova én is járok.Itt ismerkedtünk össze 3 hónapja ennek.elekeztünk barátkozni egymással talik meg ilyenek ő már az első talin megakart csókolni, d úgy gondoltam hogy még nem kivi voltam igazából ezután is akar e még találkozni velem,és akart:)aztán jöhette a csók is.)2 Hte volt rá alkalom hogy kettesben legyünk és akár mi is lehet.persze rögtön elkeztünk csók, simi aztán totál felizgulás mire észbe kaptunk már nem volt rajtam csak egy bugyi és rajta is csak az.és célzott rá hogy szeretkezne velem, de én mondtam hogy azt még korainak tartom de szeretném én is majd máskor.mire ő mondta hogy vegyünk francia leckét,én buta nem értettem ésazt mondtam hogy én nem tudok egy szót sem fr..ul.mire ő-és az elntétes testhelyzetben való kölcsönös izgatásban benne lennék?.:(),mondtam neki hogy sosem csináltam,kipróbálnám e igent mondtam, és levette az alsóját és én meglepődtem azt hiszem mert megkérdezte hogy láttam már ilyet? mondtam h persze de nem ekkorátolyan volt mint egy szafaládé!!mire ő kis ember nagy bottal jár.na szal jól sikerűlt kissé bénáztam szerintem de jó volt.ne mmondtam meg neki hogy még nem voltam úgy pasival szal nem volt ott bent senki és semmi ujj sem.ő akarta deén mondtam neki hogy nem kell.neki volt 3 éves kapcsija amiben a csaj szűz volt eleinte és dobta 3 év után mert azt mondta a csaj neki hogy még mást is megakar ismerni. namost jönnek a kérdéseim.
1.mit gondoltok mennyi idő után lehet egy kapcsiban lefeküdni valkivel ha tutira akar menni?
2.tudhatja hogy szűz vagyok még, észre vehette ,?
3. ha nem akkor elmondjam neki,ha elmondom nem fog dobni engem is az utobi csaja miatt.,
fontos a méret az elsőnél?
szeretném vele de kissé parázok hogy nem lesz jó nekem vagy ő neki nem leszek elég:8.légyszike válaszoljatok .
szió kedves eddig utoljára szóló:)!
akkor nem csak én vagyok ilyen hogy nem tudtam milyen az a francia óra,am ő is humoros vette.én sem titkolom hogy az vagyok de sosem kérdezte és a múltkori esetig nem volt ilyen petting sem köztünk csak egyszerűen nem akartam hogy benyúljon az ujjával.viszont most vagyis tegnap is petingeltünk és nagyon váratlanul betolta az ujját csak valami hang jött ki a torkomon és oda pillantottam reflexs szerüen és ő meg éppen rám .és folytatta lassabban és hát megtudta így, igaz akkor nem szólt semmit csak miután végeztünk elmondta hogy mért nem mondtam el neki ezt eddig talán nem ijedtem volna meg. és kiisé eldumáltunk erröl .megkérdezte h az előző barimmal hogy hogy nem feküdtem le 1.5 év alatt.mondta h ő nem fogja hajtani a dolgot még nálunk de ilyenek történhetnek még sokszor. Most nem tudom ezzel mit akart mondani félek nem kellek neki? ne m szeret annyira mit gondoljak?
szia :)
szerintem csupán azt akarta ezzel mondani, hogy nem fogja sürgetni a szexet, de ilyenek még történhetnek - azaz petting+ujjazás (vagy esetleg orál - ezzel nem tudom h álltok) még lehet, míg nem nem állsz készen a szexre :)
Próbáld elengedni magad, bízz a párodban és menni fog :)
eddigi utolsó válaszoló voltam :)
szió 05.07.19.07!
szombaton majdnem megtörtént vagyis akartuk is tök szép napot töltöttünk együtt és egész máshogy nézett rám kérte aludjak nála én ott aludtam és nagyon romantikus volt minden.én i éreztem hogy nagyon szeretném fel is izgatott rendesen ,de mégis nem történt meg mert én nagyon megilyedtem mikor oda tette és nem tudott behatolni,hiába mondott bármit hogy lazítsak és ne féljek már nem lett jobb:( lehet az volt a baj hogy elötte elmentem ésmár nem izgultam annyira?én annyira szégyeltem magamat annyira bántott ez hogy miattam nem sikerűlt sírva fakadtam és még ő mondta hogy ne butáskodjak máskor máshogy lesz ne parázzak ezen nem számít.és után azért neki is jó volt segítettem neki a kezemmel.nem tudom mit gondoljak remélem nem hiszi azt hogy én nem szeretem és nemis karom .most minél hamarabb ismétlődjön meg? vagy mit csináljak?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!