Kezdőoldal » Szerelem, szex » Szüzesség » Mit gondoltok mit tehetne egy...

Mit gondoltok mit tehetne egy magamfajta szűz lány (20éves) ebben a nekem nem túl könnyű helyzetben?

Figyelt kérdés

elöb írok egy csöppet magamról és róla utána lesz pár kérdésem légyszike válaszoljatok rá.Sza lnekem elöte úgy értem a mostani kapcsim elöt volt egy másfél éves kapcsim egy nálam 7 évvel idősebb pasival.Akivel sosem feküdtem le semmi nem volt félév után volt csak pettin is csak ebben ő volt az első de sosem nyúlhatott be!Aztán elváltunk nem működött de csak azért mert nem volt szex sosem erre már rájöttem.De én nem voltam kész rá hogy vele megtegyem sosem éreztem azt amit ezzel a mostani kivált belőlem. ő is 25 éves angolt tanit egy felső intézményben ahova én is járok.Itt ismerkedtünk össze 3 hónapja ennek.elekeztünk barátkozni egymással talik meg ilyenek ő már az első talin megakart csókolni, d úgy gondoltam hogy még nem kivi voltam igazából ezután is akar e még találkozni velem,és akart:)aztán jöhette a csók is.)2 Hte volt rá alkalom hogy kettesben legyünk és akár mi is lehet.persze rögtön elkeztünk csók, simi aztán totál felizgulás mire észbe kaptunk már nem volt rajtam csak egy bugyi és rajta is csak az.és célzott rá hogy szeretkezne velem, de én mondtam hogy azt még korainak tartom de szeretném én is majd máskor.mire ő mondta hogy vegyünk francia leckét,én buta nem értettem ésazt mondtam hogy én nem tudok egy szót sem fr..ul.mire ő-és az elntétes testhelyzetben való kölcsönös izgatásban benne lennék?.:(),mondtam neki hogy sosem csináltam,kipróbálnám e igent mondtam, és levette az alsóját és én meglepődtem azt hiszem mert megkérdezte hogy láttam már ilyet? mondtam h persze de nem ekkorátolyan volt mint egy szafaládé!!mire ő kis ember nagy bottal jár.na szal jól sikerűlt kissé bénáztam szerintem de jó volt.ne mmondtam meg neki hogy még nem voltam úgy pasival szal nem volt ott bent senki és semmi ujj sem.ő akarta deén mondtam neki hogy nem kell.neki volt 3 éves kapcsija amiben a csaj szűz volt eleinte és dobta 3 év után mert azt mondta a csaj neki hogy még mást is megakar ismerni. namost jönnek a kérdéseim.

1.mit gondoltok mennyi idő után lehet egy kapcsiban lefeküdni valkivel ha tutira akar menni?

2.tudhatja hogy szűz vagyok még, észre vehette ,?

3. ha nem akkor elmondjam neki,ha elmondom nem fog dobni engem is az utobi csaja miatt.,

fontos a méret az elsőnél?

szeretném vele de kissé parázok hogy nem lesz jó nekem vagy ő neki nem leszek elég:8.légyszike válaszoljatok .


2009. máj. 6. 13:42
1 2
 1/17 anonim ***** válasza:
94%

Én összefoglalva válaszolok: ha már felizgultatok, de nagyon, ne rontsd el azzal, hogy azt mondod félsz meg minden stb.. nem biztos, hogy nagyon sok alkalommal lesz olyan, hogy kívánjátok egymást.

Ne tervezz, mert akkor végig görcsölni fogsz, hogy fájni fog-e stb. Hadd menjenek maguktól a dolgok, akkor sokkal jobb lesz.

És ha szűz vagy, akkor mi van? Ez nem szégyen, hanem erény :)

Azt, hogy mekkora legyen a méret első alkalommal, nem tudom :D

De sztem ha nagyon nagy szerszáma van az se jó.

2009. máj. 6. 13:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/17 anonim ***** válasza:
89%

1. szerintem 2 hónap után kb normális

2. tudhatja, elárultad neki

3. ha évekig nem lesz szex akkor úgysem működne, addigra te is akarni fogod

2009. máj. 6. 13:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/17 anonim ***** válasza:
94%

szia.

1:azért egy pár honapot várjál,e ne vidd tulzásba,mivel 3 honapja vagy vele,még kb ha 12 honapot vársz ,akkor már nem lehet rossz véleménye e

rolad.

2:szerintem észrevehette már,a viselkedésedböl,de ezzel te ne foglalkozz.

3: ha nem kérdez rá konkrétan,akkor ne jelentsd be neki szerintem.a méret lényeg-e? hát max ha tényleg olyan nagy,lehet kicsit fájni fog.ennyi.

ha sokáig huzod az agyát,hoyg van petting-szex viszont nincs akkor elöbb -utobb dobni fog.

2009. máj. 6. 13:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/17 anonim ***** válasza:
96%
jaj elcsesztem, 1-2 honapot akartam irni,nem 12 .bocs
2009. máj. 6. 13:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/17 anonim ***** válasza:
96%

Szerintem még várjatok néhány hónapot a szexszel,de addig is pettingeljetek szorgalmasan és engedd,hogy az ujjával is kalandozzon,mert nem árt a "táítás" az első szex előtt!Az hogy olyan nagy van neki az nem biztos hogy előnyös,mert így nagyobb esélyed van rá,hogy fájni fog,viszont ha elég figyelmes és óvatos,akkor nem lehet vele baj...a többit meg idővel kitapasztalod és megszokod,

Én a helyedben elmondanám neki,hogy szűz vagy,így hátha megértőbb és óvatosabb lesz.Ha meg emiatt elhagy,akkor nem is érdemli meg a szüzességed.

Sok sikert,hajrá!

/Szmötyi/

2009. máj. 6. 14:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/17 anonim ***** válasza:
51%

Mivel olyan szép, összefüggő és értelmes mondatokat írsz mint egy 7 éves kislány, ezért nem tudtam 100%-osan kivenni, hogy mióta is jártok, de szerintem:


- kb 2 hónap után nyugodtan feküdj le vele (nemtom ebből mennyi idő telt el)

- Tuti sejti, de ez még nem akkora baj

- Akkor nem fog dobni ha sexeltek normálisan

2009. máj. 6. 15:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/17 anonim ***** válasza:
100%

Először is szerintem ne gondold azt, hogy ciki, hogy szűz vagy még, szerintem ez erény. És persze mindenképpen mondd meg neki, mert akkor gyengédebb lesz, és az az elsőnél nagyon fontos. (meg szerintem örülni is fog annak, hogy szűz vagy, nem hiszem, hogy dobni fog)


Várj 1-2 hónapot a szexel, azért petting mehet. :)

2009. máj. 6. 16:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/17 A kérdező kommentje:

jajj! köszik szépen hogy ilyen gyorsan válaszoltatok.mindengyikböl levontam valamit:)

akkor majd megmondom neki, azt még nem tom hogy meg mikor ,és okés majd igyekszem nem félni! persze továbbiaknak akik benéznek ide is írjanak választ köszike még 1x mindenkinek

2009. máj. 6. 17:23
 9/17 anonim ***** válasza:
100%

szia!bár már írtál köszönetet azért én is leírom az én véleményemet nem értem mért olyan nagy probléma ez neked vagy legjobban az a problémám hogy nem tudom mi a problémád .

az írásodból azt vonom le hogy még szűz vagy és félsz hogy ezért majd kidob.biztosan nem fog kidobni szerintem persze szerintem a leírtak alapján igen is tetszel neki és szeret téged.különben már elküldött volna akkor mikor nem feküdtél le vele. mindenképp szólj neki hogy még nem csináltad az első nagyon fontos hogy milyen és kivel szerintem már megértél rá úgyhogy amikor úgy adódik tedd meg .az igaz hogy nem szabad tervezni a mérettől ne félj ő is tudja hogy mit hogy kell csinálnia volt már szűz lánnyal és az a másik is túlélte!a védekezésre is térjetek ki!sok sikert! szurkolok majd oszd meg velünk ha megtetted.nem kell rohanni vele , de ne is halogasd!

2009. máj. 7. 19:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/17 anonim ***** válasza:
100%

Hát mi mindketten 18évesek vagyunk , én még szűz vagyok, kedvesem már nem. Nálunk így alakultak a dolgok: 5hónapja ismerem,4hónapja alkotunk egy boldog párt :) azonnal tudta, h szűz vagyok, nem titkoltam el, mert nem látom értelmét, hisz úgyis rájön :) 2hónap után kezdtünk el megismerkedni egymás testével (petting - orál - ujjazás is mindig van, úgy véljük nem árt egy kis tágítás ) és most 4.hónapjában kapcsolatunknak jutottam(unk) el odáig, hogy ha úgy alakul, nem fogjuk vissza magunkat és megtörténik a dolog :)

És hogy mennyire fontos a méret? Hm..hát kedvesemnek nem túl nagy olyan átlagosnak mondható (szerinte - mivel én nem rendelkezek széles látókörrel e téren :D ))- és már beszéltünk a dologról és mondta, h legalább előnye is van, hogy nem fog fájni, ha kellően figyel majd rám :)

2009. máj. 9. 16:45
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!