Kezdőoldal » Szerelem, szex » Szüzesség » 22 éves szűz fiúként min...

22 éves szűz fiúként min változtassak?

Figyelt kérdés

22 éves szűz fiú vagyok, akinek sosem volt barátnője és nem is csókolózott soha. Ezt eléggé gáznak érzem már, szeretnék változtatni rajta, de ebben a korban ezt már nem olyan könnyű.


Az okok sokfélék. Egy zsákfaluban lakok, messze a civilizációtól, de itt nincs társaságom. Ahol lenne társaságom, oda nehéz bejutni, csak ritkán sikerül. Nyáron főleg itthon dolgozgatok a ház körül, kb. két hetente találkozok azzal a 4 sráccal, akivel még a középiskolai évekből tartom a kapcsolatot. Az egyetemen is jóban vagyok pár emberrel, de ott megint a távolság játszik közre, meg az, hogy bejárós vagyok, tehát az egyetemi bulik is kimaradtak az életemből, meg ez a discós légkör nem is nagyon vonz. A másik ok, hogy kevés olyan lány van, akivel el tudnám képzelni akár azt is, hogy járjak. 12 éves koromtól számolva kb. 20 éves koromig 3 lány tetszett komolyabban, nekik nem kellettem, illetve volt akinél lépni sem mertem. Lényegében több évig voltam reménytelenül szerelmes. 20 éves koromban elhatároztam, hogy változtatok, próbálkoztam több lánynál is, (kb. 5), nekik sem kellettem. Pár hónapja megismertem egy lányt, akiben már tényleg minden meglett volna, nála is léptem, neki sem kellettem.


Hát azért az sejthető ezek alapján, hogy jóképűnek egyáltalán nem vagyok nevezhető, de amit ebből a külsőből ki lehet hozni, azt szerintem kihoztam. Vettem új ruhákat, új szemüveget, nem vagyok ragyás stb.


Talán a jófiú személyiségem az oka mindennek. Gondolkoztam már, hogy felkeresek egy hivatásost, tudom, hogy szánalmas, de a jelenlegi helyzetem is az már. A másik megoldás, hogy csak arra megyek, hogy nőm legyen, nem foglalkozok azzal, hogy ki. Két lány volt az utóbbi időben aki érdeklődött, de egyik sem tetszett. Csak azért nem akartam összejönni velük, hogy kihasználjam őket, hogy lefektessem őket, aztán eldobjam őket.


Az utolsó amiben reménykedek, hogy ha végeztem a sulival, elköltözök itthonról és máshol, ahol nem ismernek talán jobbak lennének az esélyeim, de akkor már 23 leszek, és még mindig szűz.


Mit kellene tennem? Hajtsak csak arra, hogy elveszítsem mindegy hogy kivel, használjak ki mindenkit, ne foglalkozzak azzal, hogy mit gondolnak rólam? Adjam fel a hülye romantikus elveimet?


2011. aug. 24. 10:20
1 2 3
 1/22 anonim ***** válasza:
100%

Szerintem ne akard mindenáron elveszteni, hidd el utána sem éreznéd magad hű de jól, lenne egy jó estéd, aztán ugyan az lenne minden, hiányozna a barátnő, nem nagy dolog a szex, ugyan úgy érzed magad utána is, csak elmondhatod, hogy hű már nem vagy szűz, de nagy dolog...

Csak ezért ne használj ki senkit, keress olyan lányokat akik megfelelnek neked és próbálkozz be mindnél, ha elutasítanak tanulj belőle, vagy lejjebb adhatsz az igényeidből is ameddig még megéri neked, rengeteg lány van ezer meg ezer meg ezer, rengeteg szép is, több százezer, bőven lehet csajozni kedvedre ha függetlenné teszed magad attól, hogy jaj mit fognak gondolni, ne érdekeljen ha elutasítanak, és ha ez megvan akkor olyan nőd lesz amilyet csak akarsz és amikor akarod, csak csináld, ipari mennyiségű csajt szólíts le aki tetszik:D

21f

2011. aug. 24. 10:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/22 anonim ***** válasza:
100%
szerintem ne add fel az elveidet :) de ne is legyél elutasító :) próbáld meg megismerni azokat a lányokat is akik érdeklődnek irántad és hidd el ha jó a személyiségük és megtetszik neked akkor kívülről is megszépülnek a szemedben :)
2011. aug. 24. 10:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/22 anonim ***** válasza:

Ne aggódj te egy nagyon rendes srác vagy mindenki szereti az ilyen típusú fiúkat. Attól, hogy hogy lefeküdnél minden csajjal aki szembe jön nem lenne semmivel sem jobb, mert akkor minden elved amit eddig hittél semmissé lenne. Biztos vagyok benne, hogy találni fogsz egy olyan lányt aki tényleg hozzád való és kárpótol majd. Azt tartom a legjobb lehetőségnek, hogy elköltözz akár iskola közben is kollégiumba, vagy valami állás után nézhetnél suli mellett. Nem várhatsz arra, hogy egyszer megjelenik a falutokban álmaid nője csak úgy, neked kell lépned és megkeresni őt.

Szerintem egyáltalán nem vagy gáz és én nagyra becsülöm a kitartásod.

2011. aug. 24. 10:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/22 anonim ***** válasza:
7%
Hány év kell még ahhoz, hogy rájöjj, ez, amit eddig csinálsz, nem vezet jóra? 22 év nem volt elég, hogy erre rájöjj? Persze lehet reménykedni az Igaziban akár 80 éves korodig is...
2011. aug. 24. 10:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/22 anonim ***** válasza:
23%

"Ne aggódj te egy nagyon rendes srác vagy mindenki szereti az ilyen típusú fiúkat."


Az ilyen blablának meg ne higgy, eddig 0/3 az arányod, persze, az ilyen rendes srác MINDENKINEK kell... hogyne. Figyu szerintem nem is kellene írnunk semmit, olvasd át amit leírtál, és vond le a következtetéseket.

2011. aug. 24. 10:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/22 A kérdező kommentje:

Köszönöm az eddigi válaszokat!

Valóban szereti mindenki az ilyen típusú fiúkat, de csak barátként, ez a gond. Amikor meg találok valakit, aki tényleg jó lenne, az ezek miatt simán elutasít, hiába közelítek hozzájuk normálisan.

2011. aug. 24. 10:39
 7/22 anonim ***** válasza:
Hát igen, az a bizonyos 10:35ös hozzászólás valami álszent dög irománya, aki valójában nevet rajtad. Nem hogy arra próbált volna rávilágítani, hol is ronthatod el a dolgokat. Szerintem is az a helyzet, hogy a kiszemeltjeidet inkább semleges barátként kezelted, mint potenciális jelöltként. Kicsit se éreztethetted velük, hogy szexuálisan vonzódsz hozzájuk.
2011. aug. 24. 11:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/22 anonim ***** válasza:
"álszent dög" kösz szépen jólesett...
2011. aug. 24. 11:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/22 anonim válasza:
az étrendeden
2011. aug. 24. 11:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/22 anonim ***** válasza:
Na de 61%os. Jó, lehet én is kicsit durva voltam, de ha 5 kiszemeltjénél hasalt el, akkor biztos elvétett valami hibát. Nem szabad túlontúl rendesnek lenni, éreztetni kell a vonzalmat is. A túlzott őszinteség, és a ragaszkodás megint csak hiba párkereséskor. Tudom, mert én is tapasztalatam mindezt.
2011. aug. 24. 11:19
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!