Lefeküdnél egy 30 éves szűz fiúval?
Sziasztok!
Azért tettem fel ezt a kérdést, mert hátha éppen akad itt egy olyan csaj, aki igent mondana.
Tervezem, hogy elmegyek majd egy prostihoz, de jobb lenne egy normális csajjal, egyrészt, mert nem egy hivatásosra szeretnék emlékezni, másrészt félek a betegségektől és nem is vonzanak, mert akár már több ezer pasival is ágyba bújhattak. Sajnos már olvastam negatív szűz fiús-prostis történeteket is, hogy nem jól sikerült. Ha jól sikerülne, akkor pedig nem lenne jó rászokni a fizetősökre.
A beszédhibám (dadogás) miatt alakult így, hogy szűz vagyok. Régebben nagyon gátlásos voltam, az iskolai csúfolódásk sem tettek jót és túl későn kezdtem igazán keresgélni 25-26 évesen. Az első randin jobban izgulok és ez negatívan hat a beszédemre, de az ismerősök között már jobb a helyzet. Talán a szextől el is fog múlni.
Sajnos sok lánynak probléma a dadogás és éppen azoknak volt az, akik igazán tetszettek. Külsőre sem jövök be sokaknak, mert fiatalabbnak nézek ki a koromnál.
Csúnyákkal, kövérekkel pedig nem tudok elképzelni semmit, mert nem működk a kémia. Ilyen depressziós kedvvel és dadogással sajnos jó csajt egyenlőre nem tudok találni. Tartós kapcsolatra asszem nem is vágyom még és nem is bölcs dolog elsőre, mert kellene lennie mindenki életében egy kalandozós időszaknak, hogy legyen viszonyítási alapja is. Viszont érzelmek nélkül meg nem könnyű, de bele kell vágni.
Már nagyon elegem van ebből az állapotból és a sok elveszett év is nagyon bánt. Már gondoltam arra is, hogy kinyírom magam. :(
Nem hinném, hogy éppen itt sikerül találni, de legalább megpróbáltam, hátha valakinek igen lesz a válasza. Budapesti vagyok. Az email címem: szuzsrac@freemail.hu
"frontembere is dadog, mégis bármikor hozzámennék feleségül:)"
Amint megtanulja kimondani az igen-t!!:D:D
Bocs, nem lehetett kihagyni!:)
nekem elég ha bólogat, és az övé vagyok! :D
amúgy ő sem dadog mindig, pl amikor énekel. meg kellene próbálnod leküzdened a lelki hátterét és lehet a másik problémád is megoldódna. esetleg segítséggel...
bocs de én szvsz még mindig tul nagyon lehetnek az elvárásaid. hogy akik neked tetszenek azok közül egynek se jössz be, ez nem mehet igy a végtelenségig, rossz helyen keresgélsz. értékeld át, hogy milyen lányok kellenek. ugyanis biztosan vannak olyan lányok akik eltudnak fogadni olyannak, amilyen te vagy, és ehhez egyáltalán nem rondák vagy elhízottak. csak meg kell látni őket. és ha megszeretitek egymást, nem fog elhagyni azér mer szüz vagy 30 évesen. arra számithatsz hogy ezen mindenki meg fog lepődni, ha amúgy előveszed a jó arcod.
nekem 21 évesen se hitték el hogy szüz vagyok sőt még barátnőm se volt. 20 körül ébredtem rá hogy hogyan is kéne ismerkedni és viselkedni, és hogy a szépség tényleg nem csak a külsőt jelenti. szóval fontosabb a belső, hogy összhang legyen, megértsétek egymást, és a csend se legyen kínos. barátnőm mondta még a kapcsolatunk elején, vhol hallotta/olvasta, hogy: "egy kapcsolat akkor jó, ha a csend nem kínos". :)
szóval próbálj a lelkükbe látni, és ha nincs tőle hányingered külsőre az már bőven elég ahhoz hogy elkezdj ismerkedni. el se tudod majd képzelni hogy nem láttad elsőre a világ legszebb nőjének azt akivel 2 hónap után már imádni fogjátok egymást :)
tudom elsősorban a szüzességedre koncentráltad a kérdést, de ez szerintem hibás felfogás! ha igazán jót akarsz magadnak, akkor ne a szexér keress kapcsolatot. és úgyis adódni fog belőle a szex is :)
Utolsó, nem akarok bunkónak tűnni de igazán elmehetnél egy prostihoz, én még szűz vagyok 21 évesen de ha 25+ lennék és még mindig szűz csak azért is elmennék, ha meg lenne később kapcsolatom annak nem kell tudni.
Viszont ha 36 évesen sincs barátnőd az már nem a külső miatt van, addigra már a legtöbb nő sokkal másabb értékrenddel bír, a kérdező kicsit kivétel mert dadog, de szerintem ez is lehet vonzó.
Kíváncsi vagyok hogy érzed mit rontasz el hogy még 36 évesen se volt senkid, jelenleg én se tudom elképzelni hogy egy csajnak is kellenék a külsőm miatt de úgy érzem 36 évesen már csak lesz családom.
Ha barátnak néznek a csajok az csak a te hibád, ha csak kedves vagy de nem jelzed már az elején hogy többet akarsz akkor dobnak is a barát zónába. Én már egy csajjal se barátkozom úgy hogy meg nem mondanám neki hogy ha úgy alakul többet fogok akarni és nem akarok csak a barátja lenni. Ha emiatt nem akarna engem akkor így járt!
Azt mondom hogy a mai gyorsuló világ, a szerepek eltorzulása, és a média által sugárzott giccs és külsőségek miatt nem meglepő ha valaki 25 éves korába se volt nővel, de 30 és afelett már valami sokkal komolyabb állhat a dolog hátterében. A csajok ilyenkorra már családot akarnak nem bulizni karriert akarnak, most le leszek szólva de ha van egy jó állásod és biztos megélhetésed, plusz adsz magadra valamennyire akkor már biztos hogy találsz egy lányt aki hozzád menne, mivel képes vagy fent tartani egy családot, és valószínűleg nem lépsz le ahogy a csaj elhízik a terhességtől és 1000 baja lesz.
ma 10:32
Nem jelzem hogy többet akarok?
Mégis miböl gondolod hogy nem jelzem?
És miböl gondolod hogy azzal hogy jelzem,a csaj lefog velem feküdni is?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!