Orgazmusom lehetett volna? (A folytatás lent. )
A barátom és én még szüzek vagyunk.Az lassan egy éve járunk,az utóbbi időben pedig rákaptunk egymás kényeztetésére.Soha nem pettingeltünk még, nem tudom, hogy ez a mostani minek tudható be, de nem is ez a lényeg.Pénteken iskola után átmentem hozzá és kora estig ott voltam, mert a szülei elutaztak valamelyik rokonukhoz.Eleinte csak hülyéskedtünk aztán csókolóztunk egymáson fekve.Csókolgattuk egymás nyakát, egyszóval jól éreztük magunkat.Egyszer csak azt figyeltem, hogy a barátom előre-hátra mozgatja a csípőjét és én ezt nagyon élvezem.Felállt neki,ettől még jobban tetszett.Aztán mikor már egyre gyorsabban mozgatta,erősebben dörzsölődött a csiklómhoz, akkor éreztem, hogy kezd a hatalmába keríteni az az érzés ami masztizáskor szokott.Aztán apukám hívott, hogy igyekezzek haza mert jönnek hozzánk vendégek, így leállítottam. Ha folytatjuk lehetett volna csiklóorgazmusom?
15/L
háthány centi a barátodnak ?
amugy igen lehetett volna nekem is igy volt egyszer :$ hogy csak gatyán keresztül simizte :D
Igen, lehetett volna, sőt, legközelebb lehet is. :P
Az első barátommal sokáig játszottunk ezzel, amikor még nem akartunk rendesen pettingelni, meg még egy ideig utána is így kezdtük. :D
19/N
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!