Elküldjem, vagy betegesnek fogja gondolni?
15/F vagyok.
Réges-régen 3-4 éve egy táborban megláttam egy lányt, hazaérve rögtön rákerestem és ráírtam.
Elkezdtünk beszélgetni, kb. mindennap dumáltunk.
Egy (vagy kettő) évvel később élőben is találkoztunk (tábor).
Már az elején rákérdezett, hogy mit akarok tőle, szóval tudta, hogy tetszik nekem, de érzésem szerint ez nem volt kölcsönös (mindig csak 'aranyos' voltam neki).
Az élő találkozás után nem sokkal később "szerelmet" vallottam neki. Vártam valamit, de csak az "aranyos vagy" szöveget kaptam ismént.
Nem zavart, mivel úgy gondoltam, hogy messze lakik tőlem és beszélgetni így is beszélgetünk, akkor miért kéne, hogy ő is úgy érezzen irántam?
Még azon a nyáron megbántottam egy csúnya dologgal (azt mondtam, hogy ő egy elkényeztetett örömlány (<- más szóval)).
Attól kezdve vége volt a beszélgetésnek.
Tavaly novemberben ráírtam és megkérdeztem, hogy haragszik-e még?! Azt mondta, hogy nem.
Váltottunk pár szót, de elég vérszegény volt a beszélgetés.
Igazából amióta 11 (vagy 12) évesen először megláttam a táborban, szinte mindennap eszembe jut.
Hiányzik, de már van barátja is és már felfogtam, hogy amúgy is esélytelen lenne a távolság miatt...
Na, ez egy szép kis nyálas sztori, de most jön a kérdés:
Mivel egy pióca vagyok, ezért megkértem egy jól rajzolni tudó ismerősömet, hogy rajzolja le a csajt.
A rajz elkészült és elég jó lett.
Elküldjem neki, vagy az már az idegesítően tapadós kategória lenne?
Január elsején írtam utoljára neki, hogy búék, azóta semmit.
Előtte pedig november végefelé hagytuk abba a "beszélgetést".
Szerintetek?
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)

![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)

![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)

De hiába keresek mást, valahogy mindig "visszakerülök" hozzá..
Járok randizni/ismerkedni, de hiába tetszik meg valaki, nem érzem ugyanazt mint nála...
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!