Van itt olyan, aki randizott már az oldalról valakivel?
3 lánnyal találkoztam az oldalról. Az egyikkel jártam egy kis ideig. Egy másikkal csak egyszer találkoztam de akkor láttam meg hogy cigány :S
Volt még egy, vele 1szer találkoztam és utána lekoptatott.
Egyiknél se vártam a találkozásig sokat, csak 1-2 hét.
Mi a barátommal itt ismerkedtünk meg, pont szentestén :)
Az újév első hétvégéjén találkoztunk, akkor össze is jöttünk. Addig viberen beszéltünk all day all night, képeket, hangüzeneteket küldözgettünk egymásnak.
Én eddig 3 lánnyal találkoztam innen. Mindegyiket több hetes levelezés előzte meg (2-5 hét), így az első találkozóra már tisztáztuk az egymással szembeni elvárásainkat.
Az elsővel másfél évig tartott, a másodikkal folyamatos baráti kapcsolatban vagyok levelezéssel és találkozókkal. A harmadik még friss, egyszer találkoztunk csak.
Nagy korkülönbség van mindegyikükkel.
#3-as vagyok
Azt elfelejtettem oda írni, hogy már az elejétől fogva éreztük, hogy mennyire összeillünk és együtt kell, hogy legyünk:))
Én lassan 17 leszek, ő pedig 19
Két lánnyal találkoztam innen, de élőben elég csúnyácskák voltak (valószínűleg én se vagyok szebb). Az egyikkel kétszer, mert voltak közös témáink, a másikkal egyszer, mindkét esetben még beszéltünk neten egy darabig, de elhalt a dolog.
1-2 hét után találkoztunk, bár nem most volt egyik se, 20 év körüliek voltunk.
Igen.
1 év beszélgetés után találkoztunk, ott azt mondta kedvel. Találkoztunk, 10 perc múlva otthagyott és hazament.
15-17
Ja, volt folytatás, méghozzá hogy letiltott minden oldalról
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!