Kezdőoldal » Szerelem, szex » Ismerkedés » Ki lehet lépni a "barátzónából"?

Ki lehet lépni a "barátzónából"?

Figyelt kérdés
Sziasztok! A sulinkba van egy csaj akit nagyon megkedveltem, és ő is engem, miután elkezdtünk beszélgetni, mind a ketten félre értettük egymást, és utána kiderült, hogy mind a ketten tetszünk egymásnak. Volt már találkozó is, de azóta mintha más lenne, vagyis teljesen más. Már az első találkozó után valahogy megfogalmazódott benne, hogy jó barátok lehetnénk, pedig, én akkor nem is görcsöltem rá semmire, szóval mentek a dolgok. Tudni illik róla, hogy eléggé hadi lábon áll magával, és egyéb okok miatt nem tudja úgymond jól fogadni a bókokat, amiket én adok neki. Mivel elég negatív magával szemben, én próbáltam mindig tényleg felvidítani, mondani hogy nem igaz stb, de semmi. Eddig 2-szer jutottunk el odáig, hogy megbeszéljük, hogy valójában mit is akarunk, de eddig mindig olyanokat mondott, hogy az ideje kevés, nem érzi késznek magát, nem akar megbántani. Ma végleg odáig jutottunk hogy már tényleg megkérdeztem, hogy miből gondolta, hogy ennek semmi esélye, mikor még csak az első talin voltunk túl, pedig idő kell mindenhez. Ő továbbra is szeretné velem tartani a kapcsolatot, mivel megismerkedett egy olyan sráccal, aki az ő negativitásán tudott javítani. Nem tudom, hogy mennyi esélye van még ennek, de valamit szerintetek lehet tenni? :/

2015. jan. 13. 19:57
1 2
 1/12 anonim ***** válasza:
Persze hogy ki, csak szerezz egy kis kloroformot
2015. jan. 13. 19:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/12 anonim ***** válasza:
93%
Vessz vele össze és akkor nem leszel a barátja, tehát ki is léptél a barátzónából.
2015. jan. 13. 19:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/12 anonim ***** válasza:
A másik srác vagy jobban tetszett neki, vagy jobban nyomult, vagy az Isten tudja, mi csábítja el ezeket a csajokat, de szerintem ha hagyja valaki, hogy javítsanak a negatív hozzáállásán, akkor kb. tök mindegy, hogy ki az a személy, tehát lehettél volna te is. Én igyekszem kerülni az ilyen negatív embereket, nem éri meg az, hogy leveszik az energiádat. Szerintem te is lépj le, ne foglalkozz a csajjal, keress mást, aki értékelni is fogja, amit adni tudsz neki.
2015. jan. 13. 20:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/12 anonim ***** válasza:

nem olvastam el teljesen de!


Ki lehet... a lépések


1)szakíts meg minden kapcsolatot vele

2) változz meg van hogy csak mondjuk a frizurádat kell megváltoztatnod, van h csak az öltözködési stílusodat, de az is lehet, hogy néhány belső tulajdonságot pl legyél határozottabb spontán stb

3) Vedd fel ismét vele a kapcsolatot és mutasd be az új énedet.

2015. jan. 13. 20:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/12 anonim ***** válasza:

Szánalmas a lány........ Ezek csak mind terelések és hazugságok amit mondott..... "Javított a negatívitásán" Ez magyarul annyit tesz hogy ő bejön neki te nem.....

Ez az igazság sajnos, csak kihasznált... engedd el

2015. jan. 13. 20:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/12 A kérdező kommentje:
Ha nem jöttek volna be neki, akkor az első randin nem kérte meg volna a szüleit, hogy tovább maradhasson szerintem. Volt már ilyen hogy új énemet látott, mert eddig azt hittem, hogy azért ilyen mert nem tudok feloldódni a köreiben, de utána sikerült feloldódottabbá válnom, ami tetszett neki
2015. jan. 13. 20:14
 7/12 anonim ***** válasza:

Ki lehet... a lépések:


1) szakíts meg minden kapcsolatot vele

2) élvezd az életedet nélküle

2015. jan. 13. 20:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/12 anonim ***** válasza:

Láthatod az élő példákat, az összetett mondatok értelmezése nem a GYK népének erőssége :D

Nincs semmilyen másik ő itt a leírás...

"Ő továbbra is szeretné velem tartani a kapcsolatot, mivel megismerkedett egy olyan sráccal, aki az ő negativitásán tudott javítani." --> egyértelműen a kérdezőt jelenti.


Nah, hogy a kérdésre is válaszoljak:

Már elnézést de az ilyen kis beszari csajoktól sokat ne várj, oda kell dörgölni az orrukba, hogy mi a helyzet. Erősebben kell nyomulnod rá, hívni randira stb, mert a finomkodás kikerülik egyből a "de nem is vagyok szép" és hasonló marhaságaikkal. Határozottan, keményen lépj fel hozzá. Akkor legalább eldől, hogy vagy összejösztök, vagy nem, de nem fog tudni csak barátként tekinteni rád. Főleg mivel ha nem jösztök össze akkor hagyd őt a fenébe.


Egyébként kíváncsi vagyok: neked mi tetszik benne annyira? Engem nagyon fáraszt amikor egy nő ilyen negatív szarfolyót önt magából, totál leszív az ilyen, én alapból kerülöm. Érdekelne, hogy mi az amiért neked ez tetszik ( vagy ha nem is ez, de mi az ami miatt ezt elviseled egyáltalán? )

2015. jan. 13. 20:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/12 A kérdező kommentje:
Az igazság az,hogy már teljesen én se tudom:/ az biztos, hogy ezeket mindig akkor hozza fel mikor lépnék, egy ideig bírják az idegeim, de ez a mai, amit mondtam hogy hagyjuk egymást ezen a héten, és ne nagyon keress mert nem biztos hogy jó lesz, egy kicsit boldoggá tett xd
2015. jan. 13. 20:35
 10/12 A kérdező kommentje:
Igazából az aki segített a negativitásán, az nem én voltam, nem rám gondolt
2015. jan. 14. 13:50
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!