Reménytelen szerelem mégis valósággá tud válni?

Köszönöm mindenkinek az eddigi válaszokat, remélem érkezik még konkrét történet.

Igazából nem vagyok egy csajozós valaki. És taszítanak azok, akiken azt látom, hogy nem hosszútávra képzelik el a párkapcsolatot, hanem nyitottak maradnak egy "jobbra". Én egy olyan lánnyal kerültem ismerettségbe, aki szintén így gondolkodik mint én, és még sok más dologban is hasonlóan él meg dolgokat. Főleg chat-en tartjuk a kapcsolatot, de személyesen is ismerjük egymást, csak nem találkozunk, mert mindkettőnknek sok magánéleti baja van. Beleszerettem. Azt gondoltam, egy idő után ő is így érez majd, ott voltam mellette, ahogy tudtam emeltem, támogattam, nem akartam, hogy egyedül maradjon amikor bajban van, akár csak barátként mellette lehessek, láttam, hogy kevés az igazi barátja ilyenkor, és azt akartam, hogy érezze, hogy van akire mindig számíthat, aki elfogadja a hibáival együtt, viszont ő nem akart megbántani azzal, hogy elutasít, de végül mégis terhére voltam. Az a baj, hogy ez nem volt egy régi ismerettség, vagy barátság, és nem tudja milyen vagyok, nem ismer igazán, emiatt fura lett az egész dolog, mert nincs személyes tapasztalatunk egymásról. Talán majd lesz, nem tudom. Én nem tudok másra gondolni, nagyon rossz látni, hogy egy olyan ember magányos és befordult, mint amilyen én is vagyok. Szeretném, ha boldog lenne. Már úgy vagyok vele, hogy az sem baj, ha nem velem, csak lássam, hogy virul, és megtalálta a számításait. Bonyolultabb a történet, csak nem akarom hosszan taglalni, ezért tettem fel a kérdést, hogy volt-e már valakinél olyan, amikor a sors úgy hozta, hogy mégis összejöttek, és boldogok voltak egymással. Amúgy mit értesz az alatt, hogy nagyon fiatal vagy? Mennyire fiatal? A kiszemelthez képest, vagy amúgy? Az hogy valaki fiatal egyáltalán nem biztos, hogy éretlen hosszútávú kapcsolatra, nyilván ha még gyerek, akkor nem biztos, hogy ideje van ennek. Sok felnőtt férfi és nő is van, akik egyáltalán nem akarnak életreszóló kapcsolatban gondolkodni.

A kérdésre válaszolva (..miért vagy biztos benne, hogy reménytelen..): a karakterünk különbözik, ő szeret bulizni, én nem. Film-ízlés, zenei ízlés is más, és több dolognak kéne ahhoz rendeződni, hogy ez működni tudjon. Ahogy átéljük, feldolgozzuk a dolgokat, az nagyon hasonló, és egyforma dolgokra vágyunk egy kapcsolatban. Én például őbenne konkrétan látom mindazokat, amire vágyom. Nem kell betanítani, elmagyarázni, nem értjük félre egymást - tetszik amilyen, és ahogyan bánna a férfival egy párkapcsolatban, nagyon tetszik a stílusa, nem akarom megváltoztatni. Annak idején mondott egy olyat, hogy bárcsak valaki elfogadná, és szeretné, annak odaadná az életét, és viszont szeretné. De persze mindenki tudja, hogy ez nem ilyen egyszerű. Ettől tűnik reménytelennek. Meg a különbözőségek is lehet, hogy zátonyra vinnék, nem tudom.