Ismerkedésnél miért gondolja azt egy lány, hogy őt folyamatosan szórakoztatni kell, de ő semmit sem tesz hozzá?

Ezt a szemembe mondta, hogy ő szereti, ha egy srác vicces, és el is várja, hogy mindig szórakoztatva legyen. Ellenben azon kaptam magam, hogy ő csak halkan ül, nevetgél, kuncog, de semmit nem tesz hozzá a "ja", "hát ja", "aha" megjegyzéseken kívül.

Egy idő után már annyira zavart az érdektelensége, hogy rákérdeztem, érdemes-e ezt erőltetni kettőnk között? Aztán még ő volt felháborodva, hogy ilyet feltételezek kettőnkről, azt mondta, bejövök neki, imád velem lenni, de ő ilyen! Nem tud sokat beszélni, ellenben elvárja, hogy egész nap be ne álljon a szám.

Viszont én úgy érzem, hogy nem tudok mindig folyton vicceskedni, poénkodni, nekem is vannak rossz napjaim, ma is tiszta borús idő van, csendes vagyok egész nap, besötétítettem a szobámat kicsit még melankolikusabb hangulatot teremtve és így tök jól érzem most magamat. Este átjön hozzám, de ma nincs hangulatom folyton poénokat durrogtatni. Megnéztem két filmet, játszottam neten haverokkal, amolyan nyugis nap volt.

Szóval én ezt hosszabb távon nem tudom vállalni, mert van az a határ, amikor vagy nincs hangulatom, vagy kifogyok a szuszból, vagy csak egyszerűen szeretek csendben lenni, olvasni, gépelni, bármit. Úgy érzem, hogy ez a lány megköveteli tőlem az állandó viccelődést, de nekem ez nem megy. Úgy döntöttem, hogy ma este megmondom ezt neki, hogy ez nekem hosszabb távon nem megy, és ne várjon tőlem Showder Klubos poénokat, mert én nem vagyok előadóművész.

Ellenben ő sosem tesz hozzá semmit egy beszélgetéshez. Ha kérdezek tőle, röviden válaszol, vagy olyan semmitmondó reagálással elintéz mindent, és van hogy nekem kell már szóval tartanom őt, különben kínos uralkodik el, és úgy érzem, ő ezt nemigazán tolerálja.

Szerintetek jó ötlet, ha megmondom neki, amit fentebb írtam? Vagy inkább maradjak csendben?