Van rá valami hatásos gyógymód, hogy ne tekintsek a nőkre úgy, mintha megközelíthetetlen félistenek lennének? (hosszú regény lesz, csak erős idegzetűeknek)

33 évesen jöttem rá, talán már túl későn, hogy az aáltalánosításaim miatt szigeteltem el magam a nőktől már tizenéves koromban. Zűrös gyerekkorom volt, de nem ez a lényeg. Kétszer voltam szerelmes az elmúlt 16-17 évben, de csak plátói volt mindkettő, mert esélyem nem lett volna ezeknél a nőknél. Jött egy jó 15 éves időszakom, amikor is mindig mindenért a nőket hibáztattam, mindenért őket okoltam, és csak most tudatosodott bennem, hogy a nők talán nem is annyira gonoszak, mint amennyire hiszem ezt róluk. Ismerkedni teljesen esélytelen, napi 14-15 órákat dolgozok, hétvégén pedig örülök, hogy egyáltalán talpra tudok állni és lemenni a boltba, mert annyira szétcsúszok a hajtás miatt a hétvégéhez közeledve, hogy erőm alig van. Viszont változtatni akarok, legalább felismertem, hogy majdnem 20 éven keresztül egy előítéletes nőgyűlölő voltam. Amúgy az egész karrieremre rányomta billogját ez a szemlélet. Teljesen, minden szempontból kizártam az életemből az összes létező nőt. Ha valaki közeledni próbált, menekülésbe fogtam, majd itthon, magányomban bosszankodtam azon, hogy már megint egy nő akart megkörnyékezni, aki a pénzemre, egzisztenciámra hajt, vagy a külsőm, autóm, lakásom, hobbijaim stb. miatt. Ezekkel nyugtattam magam, és amikor megismétlődött egy másik nőtől egy újabb kezdeményezés, ez az érzés egyre csak erősödött bennem. Az utolsó néhány évben méregerős gyűlöletté vált a fóbiám, a női tekintetekben, pillantásokban, szemezésekben csak egy alantas, sunyi, érdekjellemet láttam, pedig nem feltétlenül lehetett ez így minden esetben. Olyan is előfordult párszor, hogy vételeztem egy nő közeledését, majd pillanatok alatt végigfutott az agyamon, hogy úgyis az lenne a vége, hogy összejövök vele, szerelmes leszek, ő kihasználja ezt a gyengeségemet, átver, hazudozik majd, hülyére vesz, megcsal stb. Majd végül 2-3 próbálkozás után a tudtára adtam az aktuális nőnek elég nyers modorban, hogy szakadjon le rólam, mert úgyse magamért kedvel, hanem valami hátsó szándék lapul a kezdeményezése mögött. Volt két olyan lány, akik ezt hallva sírva rohantak el, de egyáltalán nem érdekelt soha a női lélek, az érzelmességük, mert ezek mögött is egyből a hazudozásukra, a színészkedésükre asszociáltam. Alapjában teljesen normális vagyok, van néhány idősebb, házas, 40-50 éves női kollégám, velük hihetetlenül jó kapcsolatban állok, és úgy érzem, kedvelnek, mert velük nem éreztetem, hogy egy tapló vagyok. Sokszor kérdezték már, hogy egy ilyen jófej srácnak miért nincs évek óta barátnője. Nos azért, mert ők sem tudják rólam, hogy tkp. irtózom a nőktől, nem érzem jól magam, ha megkörnyékeznek. Ha már tudom valakiről, vagy legalábbis sejtem, hogy bejövök neki, akkor inkább kerülöm, látni se bírom, és tudatalatt azt érzem, hogy már megint egy szutyok, akit dobott a pasija, és most jó leszek neki én. Folyton arra gondolok, hogy a nőknél én csupán egy hosszú sorban álló, sokadik farok vagyok, akiről majd dönteni fognak, hogy jó leszek-e vagy sem. Hiszen egy kapcsolat elkezdéséről mindig a nő dönt, a nőtől függ, hogy az ismerkedésből lesz-e valami komolyabb. Ez számomra megalázó. Miért a nőn múlik ez? Na ezek miatt a rigolyák miatt nem tekintek a nőkre emberként, úgy nézek rájuk, mintha istenek lennének, akiknek számtalan elvárásnak kéne megfeleljek, és ha a 100 tényezőből egyetlenegy sem stimmel, akkor elhajítanak, eldobnak, mint egy koszos mosogatórongyot. Az ilyen eszmék miatt húztam magam köré a magas falakat, azt remélve, hogy valaki csak meg tudja mászni, de rájöttem, hogy magammal b#sztam ki, mert ezt a falat nekem kell megmásznom. Már csak egy csákány, egy véső és egy kalapács kéne, amivel önhibámból fakadóan nem rendelkezek. Tudnátok kölcsönadni néhány szerszámot?