Miért érzem úgy, hogy ismerkedésnél bennem van a hiba? (25/F)

Nemigazán volt még kapcsolatom, mondjuk úgy, hogy még lánnyal sem voltam, nemhogy kapcsolatban. Ismerkedek, nézelődök, össze is barátkozok újabbnál újabb lányokkal, ráadásul ismerkedésnél van egy jellegzetes csipkelődős, incselkedős, ironizálós, jóindulatúan gúnyolódós stílusom, szóval szeretek a lányokkal kulturáltan, finoman "szemtelenkedni", és ők elég jól veszik a poénokat, meglepően vevők rá.

Viszont minden lánynál ugyanazt tapasztalom, hogy eleinte mindenről tudnak részletekig beszélni, viszont amikor mellőzöm egy kicsit a hülyéskedést, és beszélni kezdek komolyabb dolgokról, teljesen hétköznapi dolgoktól kezdve filmeken, zenéken, a tanuláson, a hobbikon át tényleg bármiről, mindent párszavas válaszokkal elintéznek ("ja igen", "hát persze", "aha", "ja", "hát ja", és társai), pedig eléggé beszédes lányokról van szó.

Ilyenkor mindig elgondolkodok azon, hogy miért nem tudnak velem értelmesen kommunikálni, miért blokkolnak le, vagyis hogy miért blokkol le az ismerkedésünk ennyiben. Aztán addig tekergetem-csavargatom a szálakat, hogy odáig jutok, szerintem bennem van a hiba, és nem vagyok elég szórakoztató.

Ezek a gondolatok egyetlen dolgot erősítenek bennem, hogy egy lányt mindig, folyamatosan, megállás nélkül szórakoztatni kell a nap 24 órájában, különben lankad a figyelmük és teljesen elveszítem az érdeklődésüket. Ezáltal kialakul bennem egy olyan frusztráció, hogy nekem állandóan, muszájból, folyton produkálnom kell valami természetfelettit, amivel le tudom nyűgözni az aktuális lányt, akivel éppen társalgok, különben eláshatom magam nála, mert a kezdeti pozitívumok, a jó megítélések után csak egy unalmas figura leszek a szemében.

Más srác is érez hozzám hasonlóan?