Távolságtartó, rideg fiú. Elrontottam az őszinteséggel?

Megoszlanak a vélemények arról, hogy ki valljon először. Hát ez a sztori már 10 hónapos.

Pontosan ennyi időbe telt, mire beismertem magamnak is, hogy igenis kedvelem az illetőt. Távolságtartó, rideg fiú. Buli, egyéjszakás kalandok, hobbi, célok az elsők az életében. A legelején abszolút nem szimpatizáltam vele, de azért az Ő tekintetében már akkor is láttam valami kis szikrát. Kicsit előkelőbb stílusú, származású, ha úgy tetszik, ez látszik a mozdulatain. Én inkább ágról szakadt vagyok. Egy héttel idősebb csak nálam, úgyhogy korral nincs gáz. Ahányszor találkoztunk, éreztem valami furát, mintha a levegő szikrázott volna.

Kezdtem érezni valamit, ami nem akart múlni. Nyomasztott az érzés, zavart. Fogtam magam, azt mondtam: Fasza csaj leszek, én felvállalom az érzéseimet, ennyi idő után. Elmondtam a srácnak, hogy kedvelem. Nem reagált semmit.

Történtek apró gesztusok, tett célzásokat nem egyszer, amiről egy lány egyértelműnek lát dolgokat. De mindig megmaradt a távolság. Ez a fiú betekintést engedett az álarca mögé. Bizalmasabb, barátibb kapcsolatba került velem, az alatt a 10 hónap alatt, most meg, hogy kitártam lapjaimat, semmi... Gondolom elcsesztem, hogy őszintén viselkedtem. Nyilván neki ez ilyesztő, hiszen nincs hozzászokva ahhoz, hogy valaki esetlegesen szereti és nem csak dugni akar.

Nem azért mondtam neki el, mert elvárásaim vannak vele. Tudtam jól, hogy nem omlik a karjaimba. De most kb ugyanott vagyok ahol az elmúlt időszakban. Szikrányit nem léptem előre, még mindig nem tudom, hogy most akkor hogy állunk. Tipikus esete a férfi nemnek, aki istenért sem ismerné be még magának se, ha érez valamit, szóval...

Konkrét kérdésem sem lehet ezzel kapcsolatban. De más szemszögből is várok véleményt.